DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

Nagy változás jön a Mercedesnél – ígéri Russell

Két-három hét alatt többet fejlődött a csapat, mint az egész tél folyamán – szemléltette George Russell, hogy rátaláltak a helyes útra. A szimulátorban már kipróbálta a csapat újdonságait.

Radikálisan megújuló autót és koncepcióváltást vár a közvélemény a Mercedestől a 2023-as szezon folytatásában – ezért ígérkezik a brackley-i csapat Imolában esedékes fejlesztési csomagja a legérdekesebbnek a tíz csapat közül. Ezzel egybehangzóan George Russell is arról beszél, a Mercedesnél nagy változás áll küszöbön.

„Nem olvasom állandóan a híreket, de az tudott, hogy győzni és győzelmekért, bajnokságért harcolni vagyunk itt. Jelenleg nem vagyunk ehhez megfelelő pozícióban, de nagy változások jönnek… Természetesen ilyen újdonságokat nem lehet gyorsan az autóra feltenni, de úgy vélem, a megfelelő időben bizonyos nagy változásokat látunk, és remélhetőleg ez a köridőben is tükröződni fog” – idézi a Formula1.com Russellt.

A 25 éves brit tudja, miről beszél, hiszen az újdonságokat már kipróbálta a csapat szimulátorában. Egyenesen úgy véli, az elmúlt hetek fejlesztőmunkája eredményesebb volt, mint az egész téli időszaké.



„Igen, keményen dolgozunk jelen pillanatban ezeken a változásokon. Túl sok mindent nem fogok elárulni, és meg kell győződnünk arról is, hogy úgy működnek, ahogy várjuk” – válaszolta a szimulátoros munkára vonatkozó kérdésre. „Többször elmondtam már, valószínűleg az elmúlt két-három hétben több előrelépést találtunk, mint a teljes tél folyamán, mikor egyértelműen a rossz ablakban fejlesztettünk. Most egyértelműen a jó irányba haladunk.”

Wolff masszív fejlődést vár

Egybevág Russell szavaival a csapatfőnök legfrissebb megszólalása is: Toto Wolff szintén azt hangsúlyozta, a Mercedes az utóbbi időszakban megtalálta a helyes útirányt, ennek köszönhetően pedig gyors léptékű javulás várható – most már a korábbi F1-es műszaki igazgató, James Allison irányítása alatt, ami szintén löketet adhat a fejlődési ívnek.

„Az autó fejlesztésével kapcsolatban biztató azt látni, hogy már három futam alatt sokkal jobban megértettük a működését, meghatároztunk egy világos irányvonalat, amerre mennünk kell, és azt hiszem, hogy jó irányba haladunk” – mondta Toto Wolff. „Folyamatosan hozunk fejlesztéseket a következő futamokon, de nincs varázsbabunk, nem fog átalakulni az autó egyik pillanatról a másikra. Szóval reálisnak kell lennünk az elvárásainkkal kapcsolatban. Remélhetőleg masszív fejlődést látunk majd.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: