DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Sainz: Kár, hogy a Mercedes ilyen gyors

A spanyol pilóta zárt a harmadik helyen Interlagosban. A Ferrari versenyzője örül a dobogónak, és bízik benne, hogy csapata képes lesz megtartani a második helyet a konstruktőri tabellán.

Carlos Sainz a hetedik helyről kezdte meg a 2022-es Sao Pauló-i Nagydíjat, miután öt rajthelyes büntetést kapott motorcsere miatt, így a tegnapi sprinten szerzett második pozíciójától meg kellett válnia. A spanyol a verseny korai szakaszában bokszkiállásra kényszerült fékproblémák miatt, azonban a késői virtuális biztonsági autós szakasz segítségével újabb esélyt szerzett a dobogóra, melyet be is váltott.

„Összességében egy jó verseny volt” – kezdte Sainz. „Volt egy kisebb problémánk a fékkel, mert égett. Ez azt jelentette, hogy hamarabb ki kellett állnunk és így három kiállásra kellett váltanunk, ami valószínűleg nem a leggyorsabb volt ma a gumikopás miatt, de utána nyomtam teljesen, hogy elkapjam Checót” – taglalta a spanyol, aki a verseny utolsó szakaszában előzte meg mexikói versenytársát a harmadik helyért.



„Jó a dobogó a hetedik helyről rajtolva. Azt gondolom, hogy boldogok lehetünk. Kár, hogy a Mercedes ilyen gyors, de gratulálok George-nak” – mondta a Ferrari-pilóta, aki Russellhez hasonlóan szintén az idei szezonban szerezte meg első (és eddigi egyetlen) futamgyőzelmét a száguldó cirkuszban.

A spanyolt arról is kérdezte az interjúkat levezénylő Felipe Massa, hogy mit gondol a Ferrari esélyeiről a konstruktőri második hely megtartására: „Ők voltak a gyorsabbak ma, gyorsabbak, mint a Red Bull, gyorsabbak, mint mi. Szerintem egy pár hétvége óta így van. Úgyhogy Abu Dhabiban arra kell számítanunk, hogy ők nyernek, nekünk pedig limitálnunk kell a károkat vagy nekünk kell megnyernünk a futamot” – összegezte Sainz, akinek csapata 19 ponttal áll a Mercedes előtt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: