DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Di Resta: Féltem a Ferrarit, már a Mercedes is simán előttük jár

Az egykori F1-es versenyző attól tart, a Ferrari nem éppen a legjobb fejlesztési úton jár. Az év eleji dominanciát követően már csak egy-két szerencsés győzelem jött, ősszel már csak a harmadik erő.

A Force Indiánál több szezont is lehúzó egykori brit pilóta szerint a Ferrari elveszhetett a fejlesztési verseny útvesztőjében. Valószínűleg az évközi szabálymódosítások is éppen a vörösöket érintették a leginkább negatívan, a Mercedest pedig a leginkább pozitívan, de tény, versenytempóban az Ezüst Nyilak az év eleji botladozás után már simán a Scuderia előtt járnak.

A Mexikóban látott egyperces hátrány pedig meglehetősen ijesztő a jövőre nézve. „Félek a Ferrari miatt. Július óta nem is volt valós esélyük a futamgyőzelemre, teljesen kiestek a ritmusból, a Mercedes pedig láthatóan el is kapta őket” – magyarázta a televíziós szakértőként dolgozó skót a Sky F1 adásában.

Leclerc ausztráliai győzelme után nem ilyen folytatást sejtettünk


„Hetek óta látható, hogy a Mercedes megelőzte a Ferrarit a versenytempó tekintetében. Szombatonként, az időmérőkön még általában jobban mennek, de félek attól, hogy tévúton járnak a fejlesztések tekintetében.”

„Azt remélhetjük, hogy azért estek ennyire vissza, mert amikor felismerték, hogy a világbajnoki cím végképp kezd elúszni, onnantól minden forrásukat átcsoportosították a jövő évi autó fejlesztésére és inkább feláldozták az utolsó versenyhétvégéket. Az év elején egy szuper koncepció gurult ki a bokszból, de ebből a remeklésből mára már semmit sem látunk” – tette hozzá aggodalmasan Paul di Resta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: