DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

Ricciardo Norrisról: „A gyerek ügyes, ha tagadnám, lúzer lennék”

Két tényezővel magyarázza az ausztrál, hogyan teljesíthet ennyivel jobban fiatalabb csapattársa a McLarennel. Szerepet játszik szerinte, hogy Norris sosem vezette másik istálló autóját.

Daniel Ricciardo Formula-1-es pályafutása során csapattársként legyőzte már az év végi összetettben Sebastian Vettelt, Max Verstappent és Esteban Ocont, Lando Norrisba azonban beletört a bicskája. Nagy a kontraszt a rutinos pilótaként McLarennel két szezonon át szenvedő ausztrál, valamint a rendszeresen megvillanó fiatal brit között: Norris 2021-ben másfélszer, 2022-ben eddig háromszor annyi pontot ért el, mint az ausztrál, a dobogós helyezések száma pedig öt és egy, igaz, Ricciardo pódiuma a két év egyetlen McLaren-győzelme Monzában. Mi az oka a két versenyző közötti differenciának? – ezt a kérdést szegezte a The Race interjúja Ricciardónak.

„Ha rövid választ adok, akkor két dolgon múlik. Az egyik, hogy nem szabad kisebbíteni az érdemeit. A gyerek ügyes, ezt nem lehet tagadni. Ha azt mondanám, hogy nem az, akkor egy megkeseredett, rossz lúzer lennék. A gyerek jó, tud vezetni, ez az egyik része” – kezdte a választ Ricciardo.



„A másik, hogy a tudatlanság áldás. Nem azt mondom, hogy nem ért a versenyautókhoz, abszolút nem, szerintem épp hogy képben van műszaki szempontból. De ez az egyetlen F1-es autó, amelyet vezetett. Nyilván többféle McLarenben ült, de másik csapatnál még nem volt. Szóval úgymond hozzászokott már az autó vonásaihoz” – folytatta Ricciardo. Norris negyedik szezonját tölti a csapatnál, sőt már 2017-ben is tesztelt a McLarennel.

„Vélhetően ez is számít, miközben bennem nyilván – utálom így mondani, de nem jut eszembe másik szó – van egy elvárás, hogy milyen legyen egy Formula-1-es autó, hol rejlik benne a potenciál. Ő is néz fedélzeti kamerás felvételeken más versenyzőket, és mondja közben, hogy az autó hátuljának nálunk így kellene viselkednie, de végső soron még egy másik autót sem vezetett. Szóval: egyrészt ügyes, másrészt szerepe van annak, hogy a tudatlanság áldás” – mondta el csapattársa kapcsán Ricciardo.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: