DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Verstappen: Csodálatos évünk van

Érthetően boldogok jelenleg a Red Bull csapatánál, miután mindkét fronton közel vannak a világbajnoki címhez. Max Verstappen szerint fontos, hogy kiélvezzék ezeket a pillanatokat.

Hiába indult nehezen és volt gondokkal teli a szezon eleje, végül az osztrák istálló címvédője szép lassan egyre jobb formába lendült, jelenleg pedig verhetetlennek tűnik. Az Olasz Nagydíjon elért sikerével Max Verstappen már zsinórban ötödik győzelmét aratta, ezzel pedig egyrészt közel került karrierje második világbajnoki címéhez, másrészt pedig nincs messze így az egy szezonban elért legtöbb győzelem rekordjától.

Idén eddig 11 futamgyőzelemnél tart, ami mindössze kettővel kevesebb, mint a Sebastian Vettel és Michael Schumacher által elért 13 siker. A holland pilóta a Motorsportnak nemrégiben elárulta, hihetetlen érzés neki és az egész csapat számára, amit mostanában átélnek.



„Elképesztő, amit a csapaton belül tapasztalunk, csodálatos évünk van, és fontos, hogy ezt ki is élvezzük. Azt hiszem, sok különböző kihívásunk volt az egyes pályákon, de most úgy tűnik, az autó tényleg minden pályán működik. Rendkívül elégedettek vagyunk” – mondta Verstappen.

A 24 éves versenyző akár már a következő szingapúri futamon bebiztosíthatja újabb bajnoki címét, a jelenlegi időszak pedig a gokartos korszakára emlékezteti.

„Olyankor még a Formula-1 a célod, szóval természetesen élvezed, amit elértél, de arra is gondolsz, hogy még olyan hosszú út van hátra az F1-ig. Az izgalomnak és annak, amit érzek, így egy kicsit más hulláma van, de az utolsó gokartos évem is szép volt” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: