DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Russell öt-tíz évre tervez a Mercedesnél

Ami pedig az idei évet illeti, szerinte a szabályváltozások segíthetik őket és lehet esélyük egy futamgyőzelem megszerzésére is.

Természetesen F1-es karrierje eddigi legjobb szezonját teljesíti idén George Russell, hiszen a brit pilóta most először ül versenyképes autóban – igaz, amikor aláírt a Mercedeshez, alighanem ennél még versenyképesebb technikában reménykedett. Az Auto Motor und Sport megkérdezt erről Russellt, hozzátéve, hogy elsőre nagyjából hozni tudja a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton szintjét.

„Az világos, hogy az én eredményeim javultak, az övéi pedig kicsit romlottak. De Lewis most is éhes a sikerre és a jelenlegi kihívás még jobban motiválja őt. Még évekig ott lesz, nem látom, hogy lassulna” – válaszolta a kialakult helyzetet firtató kérdésre a friss pole-pozíciós.

-00122031_109



„Azzal mindannyian tisztában voltunk, hogy nincs garancia arra, hogy ez az autó jó lesz. Abban viszont biztos voltam, hogy ha nem is sikerül jól a rajt, ez a csapat képes a visszavágásra, most pontosan ezt is látjuk. Nem rövid távra érkeztem a Mercedeshez, nem a gyors sikerek vezéreltek, hosszabb távra tervezek és ez a legjobb hely, ahol lehetőséghez juthatok. Öt-tíz évre tervezek” – magyarázta.

Ami pedig az idei autót és a hátralévő futamokkaé kapcsolatos esélyeket illeti:

„Van potenciál az autóban és a Spától bevezetésre kerülő új szabályok befolyásolják azokat a csapatokat, amelyek rugalmas padlólemezt alkalmaztak, szóval egyre csak közelebb és közelebb látom magunkat. Ha így folytatjuk, a győzelmekért harcolhatunk és bár azt nem gondolom, hogy idén bárhol a miénk lenne a leggyorsabb autó, de azt igen, hogy lesz esélyünk nyerni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: