DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ferrari: Eljöhet az ideje a csapatutasításnak

Laurent Mekies nem zárja ki, hogy az év második felében sorrendet állítanak fel a pilótáik között, de ez nem pontkülönbség függvénye lesz. A sportigazgató értékelte a versenyzők produkcióját.

Miközben a Red Bullnál egyre jobban kirajzolódik, hogy Max Verstappen előnyt élvez Sergio Perezzel szemben – ami a holland tempóelőnyét tekintve abszolút jogos is –, addig a Ferrari az idény első felében többé-kevésbé egyenlően igyekezett kezelni a versenyzőit. A nyári szünetre fordulva Charles Leclerc áll előrébb a vb-tabellán, de az ő lemaradása is már 80 pont Verstappen mögött, míg Carlos Sainz csak 22 egységnyire van a monacóitól – annak ellenére is, hogy a puszta sebességet tekintve az esetek túlnyomó többségében előbbi nyújtotta az erősebb teljesítményét.

Emiatt joggal merülhet fel, hogy a Scuderia vajon alkalmazni fog-e csapatsorrendet és csapatutasításokat a hátralévő versenyeken, hogy maximalizálják az egyre fogyó esélyüket a vb-címre. Laurent Mekies, a Ferrari sportigazgatója még a Magyar Nagydíj hétvégéjén beszélt erről a Formula.hu jelenlétében tartott sajtótájékoztatón:

leclerc-sainz-ferrari-hun-2022



„Szerintem erről többet beszélnek a kívülállók, mint mi a Ferrarin belül” – jegyezte meg a szakember. „De komolyra fordítva a szót, mindig világossá tettük, hogy a célunk, hogy a csapat a legjobb eredményt érje el. A Ferrari az első. Természetesen eljön a pont, amikor az egyik versenyzőre jobban kell fókuszálnunk, mint a másikra, ha ezt a világbajnoki pozíció szükségessé teszi. Ez nem azt jelenti, hogy várunk egy bizonyos matematikai különbségre, hanem amikor eljutunk a szezon azon pontjára, amikor ezt érezzük helyesnek.”

Mekies a két versenyző eddigi 2022-es teljesítményét is értékelte, kezdve Leclerc-rel, akit szerinte nem a Franciaországban látott hibáihoz hasonló momentumok alapján kell megítélni: „Olyan kiemelkedő sebességet mutat idén újfent, hogy erről nem is érdemes szót ejteni. Charles-nak nincs szüksége ránk, hogy mennyire közel kell mennie a határokhoz, hiszen egy nagyszerű pilóta. A mestere ennek, és mint mindannyiunknál, előfordulnak hibák. Szerintem nem az egyes hibákat kell néznünk, hanem az arányokat. Azt nézzük, milyen rendkívüli módon tud csinálni dolgokat azokhoz képest, amikben nem annyira teljesít jól, és szerintem lenyűgöző idén ez az arány nála, úgyhogy nem akarjuk, hogy bármin is változtasson.”

A sportigazgató Sainz kapcsán mindenekelőtt a fejlődést emelte ki: „Carlos három rendkívül erős hétvége után érkezett ide, elégedettek vagyunk vele. Eredményekben ez Silverstone-t leszámítva nem mutatkozott meg, mert más gondjaink voltak. De tény, hogy nagy fejlődést produkált az idény kezdetéhez képest. Nem csináltunk titkot belőle az év elején, hogy az autó nem igazán passzolt a természetes stílusához. Rengeteget dolgoztunk vele, a mérnökökkel és a Maranellóban dolgozókkal, hogy olyan csomagot adhassunk neki, amellyel komfortosabban érzi magát. Ezek pedig időbe telnek. És ha lassan is, de úgy fest, a megfelelő irányba haladunk, ami nagyszerű jel a csapatnak.”

Arra a felvetésre, hogy a feljavuló forma miatt a spanyol alkalmasabb lenne-e vezérnek a Ferrarin belül, így reagált Mekies: „Ez tesz-e valakit vezérré? Nem, nem ez tesz. Tudjuk, hogy két nagyon jó pilótánk van. Úgy szeretnénk kezelni őket, hogy azzal maximalizálni tudjuk a bajnoki helyezésünket, és azt akarjuk, hogy a lehető leggyorsabbak legyenek” – mondta el a szakember. Hozzátette: azzal sem ért egyet, hogy Leclerc érzelmesebb vagy hevesebb lenne Sainznál, ahogy arra a rádiózások alapján következtetni lehetne, szerinte ugyanis mindkét versenyzőjük gyorsan elemző üzemmódba tud kapcsolni, ha az autóból kiszállva már csökken bennük az adrenalin.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: