DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Hamilton nem érti az autó szenvedését, Russell igen

Hamilton padlólemeze meg is sérült, szerinte őrület, ahogy a Mercedes viselkedik, míg Russell tisztában van azzal, hogy mi miért történt és bár nem elégedett, de nem is aggódik a tempó miatt.

Pocsék pénteket teljesített a Hungaroringen a Mercedes, ennek okairól Andrew Shovlin is beszélt, Lewis Hamilton mindenesetre kissé értetlenül állt a történtek előtt. Ráadásul azt is elárulta, hogy az autója sérülést is szenvedett a második szabadedzésen, ami tovább rontott a helyzeten és a tervezett programon.

„Csak küszködtem az autóval, őrület, hogy hogyan változik a viselkedése pályáról pályára. Ez most a beállításokon múlik, jelenleg azt próbáljuk meg elérni, hogy működjön, mert nem azt csinálja, amit akarunk. Szóval nehéz napunk volt” – mondta Hamilton péntek este a Formula.hu tudósítója előtt.

-00122030_280



„Semmi nem változott az autón múlt héthez képest, egyszerűen ez a pálya most valamiért nem fekszik neki. Azt gondolom, hogy ha összerakjuk, a különbség olyan lesz, mint múlt héten volt, nagyjából egy másodperc körüli. A végén ráadásul nem is tudtam körözni, mert megsérült az autóm padlólemeze, ezzel leszorítóerőt veszítettem és trükkös volt a hosszú etap. Az biztos, hogy nehéz hétvégénk lesz, de beleadunk mindent” – tette hozzá a hétszeres világbajnok.

Az autó csapattársának, George Russellnek sem tetszett igazán, de ő nyugodtabban vette tudomásul a problémákat.

„Őszintén szólva nem vagyok biztos benne, hogy mi történt, nyilván nem ez volt az eddigi legsimább péntekünk” – mondta egy mosoly kíséretében Russell. „De furcsa a helyzet amúgy is, mert a kvalifikáció esős lehet és a futamon lévő körülmények is drasztikusan eltérhetnek a mostanitól. Szóval sok dolgot kipróbáltunk, teszteltünk, mert ugyan optimalizálhattuk volna az autót mára, de a hétvége további részére annak nem lett volna haszna. Nem mondom, hogy esős beállításaink vannak, ez nem igaz, de sokat tanultunk az autóról, a mai köridő helyett hosszabb távra dolgoztunk. Persze nem ott tartunk, ahol szerettünk volna, de a holnapi egy új nap lesz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: