DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

Két piros zászló és Verstappen-elsőség a nyitóedzésen

Kétszer is szünetelt az Osztrák Nagydíj szabadedzése, akadályozva a versenyzőket, hogy minél több kört tehessenek meg az időmérő előtt. Leclerc közel az éllovashoz, a Mercedes ismét ígéretes, a McLarennek viszont pocsék órája volt.

A sprintformátum okán a péntekre helyezett időmérőt egyetlen 60 perces szabadedzés előzte meg: ennek megfelelően a szokásos első tréningnél jóval nagyobb volt a forgalom a Red Bull Ring aszfaltján, miután fél 2-kor kinyitott a bokszutca. Fernando Alonso, Kevin Magnussen és Max Verstappen is megfordult az élen az első percekben, miközben Sergio Perez meglátogatta a bukóteret a 4-es kanyarban.

Az adatgyűjtést piros zászló szakította meg az edzés harmadánál: Lando Norris húzódott félre az 5-as kanyarban, mivel pedig füstöt érzett az ülés alól, sietősen elhagyta McLarenjét. A lehető legrosszabb hétvégén vesztett edzésidőt, csupán 20 perc gyakorlás után kell teljesítenie a délutáni időmérőt.



Hat perces kimaradás után újra megélénkül a forgalom. Ekkor 1:07,496-os közepes gumis körével Verstappen vezetett Charles Leclerc és Alonso előtt, a holland és még többen mások azonban a szünetet követően rögtön lágy abroncson tértek vissza, a köridők így több mint egy másodpercet gyorsultak: Verstappen 1:06,302-ig jutott, ezúttal a két Ferrarit megelőzve.

A tréning kétharmadánál újabb piros zászló került elő. Először úgy tűnt, egy gumitörmelék került az aszfaltra, hamarosan azonban kiderült, hogy rövidesen a pályával van probléma: a kerékvető melletti szigetelést felszakította egy autó. Az érkező beavatkozók jobb híján a teljes szigetelést kiszedték.

Bő negyedóra maradt még az edzés végén, amely során a mezőny többi tagja is felzárkózott lágy abroncson. Korábbi gyorskörével Verstappen megőrizte a vezetést, jól kezdve hazai pályán, 0,255 másodperc hátránnyal pedig Leclerc megőrizte a második helyet. A hajrában nagyot ment azonban a két Mercedes, emlékeztetve a silverstone-i formára: George Russell pontosan négy tizedmásodperc hátránnyal lett harmadik, Lewis Hamilton hat tized feletti különbséggel hatodik. A két W13 Sergio Perezt zárta közre.

Meglepetésre Kevin Magnussen a Haasszal hatodik lett, megelőzve Carlos Sainzt és Fernando Alonsót, aki a körülötte levőkkel ellentétben egyáltalán nem használt lágy abroncsot, csakis közepest. 14. helyen végzett Valtteri Bottas, akinek motorcsere miatt az utolsó helyről kell rajtolnia vasárnap. A McLaren pocsék szabadedzést teljesített: Norris leállása mellett Daniel Ricciardónak is komoly gondjai voltak, a DRS nem működött megfelelően, az ausztrál végül 17. lett, a silverstone-i baleset után újra autóba ülő Guanyu Zhou előtt.

Az első szabadedzés eredménye:

  Versenyző Csapat Köridő Hátrány Körök
1 Max Verstappen RED BULL RACING RBPT 1:06.302   34
2 Charles Leclerc FERRARI 1:06.557 0.255 32
3 George Russell MERCEDES 1:06.702 0.400 32
4 Sergio Perez RED BULL RACING RBPT 1:06.839 0.537 27
5 Lewis Hamilton MERCEDES 1:06.909 0.607 31
6 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:06.965 0.663 32
7 Carlos Sainz FERRARI 1:07.039 0.737 29
8 Fernando Alonso ALPINE RENAULT 1:07.100 0.798 32
9 Mick Schumacher HAAS FERRARI 1:07.246 0.944 32
10 Yuki Tsunoda ALPHATAURI RBPT 1:07.296 0.994 33
11 Lance Stroll ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:07.431 1.129 26
12 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 1:07.462 1.160 27
13 Sebastian Vettel ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:07.476 1.174 29
14 Valtteri Bottas ALFA ROMEO FERRARI 1:07.522 1.220 27
15 Alexander Albon WILLIAMS MERCEDES 1:07.582 1.280 32
16 Pierre Gasly ALPHATAURI RBPT 1:07.592 1.290 33
17 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 1:07.743 1.441 25
18 Zhou Guanyu ALFA ROMEO FERRARI 1:07.889 1.587 28
19 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 1:08.149 1.847 28
20 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 1:09.915 3.613 14
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: