DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Marko Russelltől is tart a bajnokságban

A Red Bull főtanácsadója kicsit már jobban fél George Russelltől, ami a bajnoki versengést illeti, mint csapattársától. A Ferrari mellett a Mercedes is beleszólhat még, semmi nem dőlt el.

Max Verstappen annak ellenére vezeti viszonylag simán az idei bajnokságot, hogy az első három futamból kétszer is kiállni kényszerült technikai hiba miatt. Monacóban ugyan nem sikerült a győzelem, de így is folyamatosan sikerül súlyos pontokat rávernie Charles Leclerc-re, Melbourne után a holland sorra nyerte a versenyeket, de a hercegségben is több pontot szerzett, mint legnagyobb vetélytársa.

De csak Charles Leclerc-re kell figyelnie? Nem éppen. Egyrészt csapaton belül Sergio Perez is egyre komolyabb erőt képvisel, sokkal inkább Verstappen nyakán lohol, mint tavaly, de még a Mercedest sem szabad leírni. Leginkább azért, mert George Russell közel sincs még beláthatatlan távolságban és azt se feledjük, hogy még nagyon hosszú idény áll előttünk.

Marko kicsit jobban tart a nagyon egyenletesen teljesítő Russelltől, mint Hamiltontól, de a veterán britet sem írja le


„Hogy behűtöttük-e már a pezsgőt a várható győzelem miatt? Dehogyis, ez teljesen nonszensz, hol vagyunk még a végétől! Elég, ha számolgatunk kicsit, még tizenöt futam van hátra idén, a tabellán pedig George Russell is csak 41 egységnyi lemaradásban van Verstappen mögött. Bármi lehetséges” – mondta el véleményét Helmut Marko az Oe24.at hasábjain. A tények a főtanácsadót igazolják, Russell rendkívül egyenletes teljesítménnyel jelentkezett eddig idén, minden egyes futamot a legjobb ötben fejezett be, köztük két dobogós helyezéssel.

„Egyelőre a Ferrari a legfőbb ellenfelünk, de kicsit sem szabad lebecsülni a Mercedest. Napról napra gyorsabb az autójuk, vannak pályák, ahol leggyorsabb versenyköreik elérik, időnként meg is haladják a mi szintünket. Soha nem írhatjuk le a Mercedeseket. Márpedig ha a rivális újra beletalálna és igazán gyors autóval rukkolna elő, Hamilton is azonnal visszatérhetne a meccsbe.” Hamilton lemaradása Verstappen mögött jelenleg 75 pont, ami jelentősnek mondható, de tizenöt verseny alatt könnyedén behozható.

Bár Hamiltonék még nem a jövő hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíjon tervezik megváltani a világot, mert előzetesen úgy gondolják, nem fog feküdni a W13-asnak ez az utcai pálya sem. A hétszeres világbajnok viszont kijelentette, július elején Silverstone-ban már a győzelemért szeretne harcolni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: