DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ricciardo: Miami előhozta a gyengeségeinket

Az ausztrál pilóta szerint pályaspecifikus volt, hogy a hétvégén ismét kissé gyengébben muzsikált a McLaren. Barcelonában viszont ismét előrelépést vár – részben a fejlesztéseik miatt is.

Ahhoz képest, hogy két héttel korábban Imolában még dobogós helyezést ünnepelhetett a McLaren, mindenképp csalódáskeltő teljesítményt nyújtottak Miamiban, ahol azon csapatok közé tartoztak, amelyek pont nélkül zárták a versenyhétvégét. Igaz, ebbe belejátszott Lando Norris ütközés miatti kiesése is, Daniel Ricciardo viszont eleve nem fért be az első tízbe: az ausztrál gondjai már az időmérőn kezdődtek, amikor a Q2-ben ragadt, majd a futamon sem igazán tudott feljönni.

ricciardo-mclaren-miami



Ricciardo szerint a harmatosabb tempó részben annak volt köszönhető, hogy a miami pálya nem passzolt az MCL36-oshoz: „Sajnos a pálya kicsit jobban előhozta a gyengeségeinket, mint az erősségeinket. Sok hosszú kanyar és hosszú egyenes volt, úgyhogy ezen dolgoznunk kell és előre kell tekintenünk” – nyilatkozta a többszörös nagydíjgyőztes a Formula1.com hasábjain.

Az ausztrál egyébként a verseny után még büntetést is kapott – jóllehet, ez nem változtatott azon, hogy egyébként sem szerzett volna pontot. Viszont Ricciardo bízik benne, hogy a soron következő Spanyol Nagydíjon a jobban passzoló pályakarakterisztika és a fejlesztéseik révén több babér teremhet számukra:

„Nehéz, amikor teljesítesz egy ilyen hosszú versenyt, a végén mégsem kapsz pontot. De ami történt, megtörtént, dolgozunk tovább. Barcelonában mindenkinek lesz néhány fejlesztése, remélem, a miénk gyümölcsözőbb lesz a többiekénél, és újra előre fogunk törni. Barcelonának jobban kell kedveznie nekünk, úgyhogy már várom.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: