DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Leclerc: Küszködtünk a végén a gumikkal

Nem bánkódik túlságosan amiatt a Ferrari vb-éllovas monacói versenyzője, hogy a sprint hajrájában elbukta a vasárnapi rajtelsőséget, de azt hozzátette, hogy elemezniük és dolgozniuk kell.

Remekül indult az imolai sprint Charles Leclerc számára, aki már az első métereken megelőzte a pole-ból induló Max Verstappent. Leszakítani azonban nem tudta magáról a hollandot, aki az utolsó körökre másodpercen belülre lopódzott hozzá, s végül a végén a célegyenesben el is kapta őt, így a rajtelsőség a Red Bull-osé lesz vasárnap (is).

leclerc-sprint-dppi



Leclerc nem bánkódott azonban túlságosan a második rajtkocka miatt – azt viszont ő is kiemelte a sprint után közvetlenül adott interjúban, hogy a váratlan mértékű gumikopás okait meg kell vizsgálniuk a Ferrarinál:

„Igen, ez így is egy első soros rajthely” – értékelt a világbajnokságot így is magabiztosan vezető monacói. „Küszködtünk a végén a gumikkal, úgyhogy ezt ki kell elemeznünk holnapra. A fő verseny vasárnap jön, szóval biztosra kell mennünk, hogy készen álljunk. De a tempó jó volt, aztán viszont némi szemcsésedés alakult ki a bal elsőn, és el is szállt az a vége felé. Ilyen az élet. Dolgozni fogunk, és holnap erősebben vágunk vissza.”

Leclerc egyúttal a Ferrari-rajongók támogatásáról is szót ejtett: „Hihetetlen. Akárhányszor Olaszországban vagyunk, elképesztő támogatást kapunk, nagyszerű látni ezt a sok embert a lelátókon” – mondta el a fiatal pilóta, aki olaszul is köszönetet mondott a szurkolóknak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: