DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek
F1

Norris: Nem sok gondunk van, hanem egy nagy

Borzalmasan kezdte a 2022-es F1-es idényt a McLaren, brit pilótájuk szerint ugyanakkor látják a fényt az alagút végén – bár azt ő sem tudta megmondani, mennyi időbe telik majd a felzárkózásuk.

A szezonnyitó Bahreini Nagydíj talán legnagyobb csalódását a McLaren okozta, amely ugyan nem teljesített sima tesztidőszakot, úgy tűnt, hogy a fékproblémáikat leszámítva az élmezőny közvetlen üldözői lehetnek. Ehhez képest a Williamsszel és az Aston Martinnal harcoltak a versenyen az utolsó pozíciók elkerüléséért, így a Szaúd-arábiai GP pénteki sajtótájékoztatóján – amelyen a Formula.hu is jelen volt – neki is szegezték Lando Norrisnak a kérdést, hogy mik jelentik a fő nehézségeket számukra:

„Leszorítóerő… Összességében a tapadás… Ez elég egyszerű dolog. Ha az autó egyensúlya rendben van, mégis lassú vagy, akkor elég egyszerű, hogy mire van szükséged. Nem sok problémáról van szó, hanem egy nagyról, ami viszont elég sokba kerül a Formula-1-ben, hiszen leszorítóerőre van szükségünk, és pontosan emiatt szenvedünk most.”

norris-mclaren-bahrein



De látható-e fény az alagút végén? „Látjuk. Nem könnyű megmondani, pontosan mikor. De hiszek benne, hogy bár szenvedtünk az első versenyen, erősebbé fogunk válni. Jó csapatunk van a gyárban, már dolgoznak egy terven, hogy minden összeálljon. Megpróbáljuk megérteni, mi siklott félre.”

Arra a felvetésre, hogy a mostani-e az eddigi legnehezebb idénykezdete Norrisnak a McLarennél, így felelt a fiatal pilóta: „Igen. Furcsa vagy legalábbis zavarba ejtő, mert eleinte egy kissé erősebben kezdtünk Barcelonában. Szerintem egy elég jó autóval kezdtünk, amellyel viszont nem igazán értünk el fejlődést” – vélekedett a brit. „Elég jól ment az autó a pályán, és elég gyorsan megértettük, hogyan optimalizáljuk, de ezen túl nem igazán tudtunk további fejlődést felmutatni, és szerintem a többi csapat ezen a téren lépett előre. Nagyobb reményeink voltak Barcelona után, de ez gyorsan szertefoszlott azzal, hogy mindenki sokkal többet megtudott az autójáról és nagyobb fejlesztéseket hozott, mint mi, ezzel pedig visszaléptünk egyet.”

Norris azt is elmondta, hogy Bahrein valószínűleg pályakarakterisztika szempontjából sem kedvezett nekik, a közepes tempójú kanyarokban ugyanis kevésbé szenvedtek, ezért abban bízik, hogy a dzsiddai hétvégén valamelyest jobban teljesíthetnek. A brit hozzátette: nem tudja, hogy áldás vagy átok-e, hogy ők nem igazán küszködtek a teszteken a delfinezéssel, mert így előfordulhat, hogy ők még kevesebbet tudnak majd fejlődni az MCL36-ossal.

A versenyző az istállón belüli hangulatról is beszélt: „Nem hazudhatunk: nyilván ha pontokat meg dobogókat szerzünk, az lelkesíti a csapatot. Vannak természetesen várakozások, és versenyző típusok vagyunk, akik sikerre vágynak, így sosem leszünk annyira elégedettek egy 16. hellyel, mint egy hetedik-nyolcadik helyezés. Úgyhogy némi öröm elszállt, ugyanakkor szerintem a legfontosabb, hogy mindenki motivált: rendkívül hosszú szezon vár még ránk, és még ha két hónapig, hat-nyolc versenyig küszködünk is, mindenki motivált és magabiztos, hogy fejlődhetünk és visszatérhetünk oda, ahol lennünk kell. Nem vagyunk elégedettek azzal, ahol most állunk, de motiváltak vagyunk, hogy felzárkózzunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: