DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hamilton: Mások kevésbé küszködnek, mint mi

A hétszeres F1-es világbajnok szerint szó sincs arról, hogy rejtegetnék az igazi tempójukat: valóban jobban szenvednek a pattogással, mint riválisaik. A brit szerint a Ferrari a legmeggyőzőbb.

A Formula-1 2022-ben induló új korszakának slágerkifejezése egyelőre a delfinezés, s a felvételek alapján úgy tűnik, a csapatok egy része még a bahreini teszt is keményen küszködik a ground effect igencsak kellemetlen velejárójával. Köztük van a Mercedes is, amely ráadásul egy radikálisan új dizájnt villantott a barcelonai gyakorláshoz képest, hiszen a W13-asról gyakorlatilag teljesen eltűntek az oldaldobozok.

Bár Lewis Hamilton szerint nem az újításnak köszönhető, hogy továbbra is rettenetesen pattog az autójuk nagy tempónál, azt nem tagadja, hogy a riválisoknál jobban küszködnek – minderről a pénteki nap végén beszélt:

hamilton-bahrein-teszt-dppi



„A szél és a meglévő pattogás” – beszélt a problémákról a RaceFans.net által idézett pilóta. „Még ezen a héten is tapasztaljuk, sőt talán még rosszabb is. Rengeteg különböző dolgot próbálgatunk, igyekszünk megfejteni, hogyan tartsuk meg a leszorítóerőt és ne pattogjunk ennyire. Úgy gondolom, talán mindenki ugyanebben a csónakban evez, csak néhányaknak jobban sikerült ezt megoldaniuk. De nehéz dolgunk van: huplis és csúszós a pálya. Délelőttönként nagyon homokos és forró a pálya, délután pedig egyszerűen csak poros.”

A brit végig hangsúlyozta, hogy nem gondolja, hogy az oldaldoboz nélküli kialakítás a problémák kiváltója: „Egyszerűen ezek csak azok az akadályok, amelyekkel az új autók miatt mindenki szembesül. Bízom a csapatban és a gyárban dolgozókban, hogy megoldják, de nyilvánvaló, hogy nem lesz sima menet.”

Hamilton azt is cáfolta, hogy egyszerűen csak palástolni próbálnák a W13-as valódi tempóját: „Nagyon-nagyon jónak kell lennünk, ha ezeket az alulkormányzós mozdulatokat mind eljátsszuk csak azért, hogy elfedjük az autónk tempóját. Nem ez a helyzet. Vannak dolgok, amelyeken megpróbálunk úrrá lenni. Ahogy mondtam, a többiek kevésbé szenvednek. De ki tudja, jövő hétre, lesz-e jobb elképzelésünk. Láthatók az onboard felvételeken is, ahogy pattogunk: nem vagyunk a legelégedettebbek pillanatnyilag, de igyekszünk megszelídíteni.”

Arra a kérdésre, hogy szerinte ki nyerné a bahreini szezonnyitót, ha azt másnap rendeznék, így felelt a hétszeres világbajnok: „Úgy vélem, a Ferrari az alapján, amit látok. A Ferrari 1-2-ben végezne, vagy esetleg a Red Bull.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: