DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Tsunoda: Tudom, mit kell tennem, hogy fejlődjek

Az újoncéve tapasztalatával felvértezve várja második F1-es szezonját az AlphaTauri japánja, aki szeretne javítani a tempóján és a kiegyensúlyozottságán. Azt is elmondta, miért fog hiányozni neki a Honda.

Yuki Tsunoda nagy ígéretként érkezett meg tavaly a Formula-1-be, s bár volt egy-két villanása, összességében teljesítménye elmaradt a várakozásoktól, s inkább hibáival irányította magára a figyelmet, nem pedig a tempójával. A japánt ennek ellenére megtartotta 2022-re is az AlphaTauri, a fiatal pilóta pedig szemlátomást a tavalyi tapasztalatokkal felvértezve lépne szintet az előttünk álló szezonban – minderről az AT03-as bemutatója kapcsán beszélt a csapat honlapján közzétett interjúban:

tsunoda-at-2022



„Várom már, hogy újra versenyezhessek. Úgy érzem, sokkal jobban értem, mit kell tennem, mint egy éve: már tudom, hogyan készüljek fel, hogy jól teljesítsek. Tudom, mik a gyenge pontjaim, építkezhetek a tavaly szerzett tapasztalataimra, és keményen dolgoztam azon, hogy készen álljak. Ha tavaly valami váratlan vagy szokatlan történt, nem tudtam elég gyorsan alkalmazkodni ahhoz, hogy kezeljem a helyzetet, ezért szenvedtem sok futamon. Jól zártam az előző szezont, egy negyedik hellyel Abu Dhabiban, szóval szeretném átmenteni ezt a lendületet az új évadra is. Több nyomást érzek magamon, de ez egy jól eső nyomás, ami motivációt is ad, amikor edzek.”

Tsunoda azt is elmondta, a szimulátorban milyennek érződik az új szabályok szerint épített 2022-es versenyautó: „Nyilván kevesebb a leszorítóerő, ezt érzem is néhány kanyarban. Összességében jók a benyomásaim, szóval meglátjuk a barcelonai shakedown során, hogyan mozog a pályán az autó.”

De vajon milyen célokkal vág neki a március közepén startoló idénynek a versenyző? „Javítani akarok a tempómon és a vezetésem kiegyensúlyozottságán. Tudom, mire van szükségem ahhoz, hogy ezt elérjem. Ha úgy tudok dolgozni, mint a tavalyi utolsó három-négy versenyen, akkor az egy jó kezdés lesz. Nem lesz egyszerű, de biztos vagyok benne, hogy képes lehetek rá.”

Tsunoda a Red Bull mellett a Honda támogatását is élvezte karrierje eddigi szakaszában, így a pilóta számára nyilvánvalóan fájó pont, hogy idén – legalábbis hivatalosan – a japán gyártó már nem lesz jelen a Formula-1-ben. Elmondása szerint hiányozni fog neki néhány ember, akikkel együtt dolgozott – viszont azt is hozzátette a jó evő hírében álló versenyző, hogy leginkább a Honda vendéglátó egységét fogja hiányolni, ahol a napi rutinja részeként mindig japán reggelit fogyasztott. Cserébe viszont Tsunoda nagyon várja, hogy ha a koronavírus-járvány végre lehetővé teszi, újra ellátogasson Suzukába a mezőny ősszel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: