DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Horner: Max az év versenyzője

A Red Bull csapatfőnöke szerint kiváló szezonjuk volt idén, főként a tavalyi évhez képest. Christian Horner úgy véli elégedettek lehetnek, a holland pilótát pedig a mezőny legjobbjának tartja.

A végéhez közeledik a Formula 2021-es szezonja, melynek utolsó futama előtt még mindig kérdéses, hogy ki lesz a világbajnok a pilóták között, de a konstruktőri tabellán sem dőlt még el semmi. A Red Bull istállója kiváló formában volt idén, így ennek köszönhetően továbbra is esélyesek mindkét fronton.

Az egyéni pontversenyben Lewis Hamilton és Max Verstappen ugyanannyi ponttal rendelkezik, ám a holland versenyző több futamgyőzelemmel rendelkezik, így minimális előnyből várhatja a szezonzárót. Christian Horner úgy véli, egyértelműen az ő versenyzője érdemelné meg a világbajnoki címet.



„Ha van olyan versenyző, aki megérdemli, hogy megnyerje a világbajnokságot, az Max Verstappen. A Mercedesnek jobb autója volt, de ő kiemelkedően vezetett. Ehhez elég azt látni, hogy Valtteri mennyire volt közel idén Lewishoz. Max számomra az év versenyzője, járna neki a győzelem, azért ahogyan vezetett és viselkedett. Nem hiszem, hogy az emberek felfogják, mit csinál abban az autóban és szerintem nem ismerik fel, hogy nem a miénk volt a legjobb versenygép ebben az évben, de Max Verstappen képes volt felemelni” - mondta Horner az F1 Nation Podcast számára.

Az energiaitalosok főnöke természetesen a konstruktőri bajnokságról sem mondott le, de a 28 pontos hátrány ellenére elégedett ezzel az idénnyel.

„Alapvetően úgy állunk, mint ahogy a szezont kezdtük, de persze most már csak egy futam van hátra. Azt gondolom, csodálatos, hogy ilyen évünk van, különösen a tavalyi után, amikor a Mercedes annyira dominált, én pedig boldog vagyok, hogy itt lehetek, és visszatekinthetek. Amúgy is elképesztő idényünk volt, de természetesen szeretnénk stílusosan befejezni” - tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: