DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Marko: Aggasztó a különbség

A versenytempóban bíznak a Red Bullnál a csapat tanácsadója szerint. Helmut Marko úgy gondolja, elég nagy a lemaradásuk, de bíznak abban, hogy a futamon jobbak lehetnek.

Nem lehet maradéktalanul elégedett a szombati nappal a Red Bull, bár Max Verstappen befért az első sorba, Lewis Hamilton nagyon simán megszerezte a pole-pozíciót, Sergio Perez pedig lemaradt a Q3-ról, amivel elég nagy hátrányba kerültek a vasárnapi versenyt illetően. Az időmérő edzés után a holland pilóta is elég csalódott volt, de próbált pozitív maradni.

Helmut Marko úgy látja, a közel fél másodperces lemaradás nem sok jót jelent a folytatásra nézve, főleg, hogy a versenyzőjük a maximumot hozta ki az autóból.



„A különbség egy kicsit aggasztó. Az elején sokat veszítettünk, de az első szektor végére sikerült visszahozni a hátrányunkat, a második szektorban viszont ismét lemaradtunk. Ez folyamatosan oda-vissza változott, pedig az autó az egész körön át jó volt” – mondta Marko a Sky Sportsnak adott interjúban.

Az energiaitalosok tanácsadója szerint még nincs veszve semmi, hiszen általában jól teljesítenek vasárnap, így abban bíznak, megint nekik jön ki a lépés a futamon.  

„Igyekszünk pozitívak maradni. Általában sokkal jobb a versenytempónk és jól teljesítünk teli tankkal, szóval remélem, hogy szoros versenyt tudunk teljesíteni. Meglátjuk, Hamilton milyen tempóra lesz képes, de biztosan egy nagyon kemény és küzdelmes versenyre számítunk” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: