DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Verstappen elmondta, hogyan játszott Bottasszal

A Red Bull hollandja megpróbálta megakadályozni, hogy a finn pilóta elvegye tőle a leggyorsabb körért járó bónuszpontot Mexikóban, de nem tartott tőle, hogy ez esetleg fájdalmas véget érhet.

Max Verstappen magabiztosan vezette a Formula-1-es Mexikóvárosi Nagydíjat a hajrához közeledve, ráadásul a leggyorsabb kör is az ő neve mellett szerepelt, ami még egy pont pluszt jelentett volna számára a Lewis Hamilton elleni vb-harcban. Éppen ezért a Mercedes úgy döntött, kihívja a Daniel Ricciardóval történt koccanás után a top 10-ben kívül autózó Valtteri Bottast, hogy a finn megpróbálja egy friss szett lágy abronccsal elvenni ezt tőle (hiszen bár Bottas nem kaphatta meg a bónuszpontot azzal, hogy nem az első tízben szerepelt, de így Verstappen sem tehette volna zsebre azt).

Csakhogy épp Verstappen környékén tért vissza a pályára, a Red Bull-os pedig le is lassított, majd elengedte maga mellett Bottast, akinek aztán utána a kék zászlók miatt vissza kellett engednie a világbajnoki éllovast. Ezzel meghiúsult a Mercedes próbálkozása – de mivel volt még elég idő, újabb bokszkiállásra hívták a finnt, s végül a legutolsó körben sikerült elcsenniük az extra pontot Verstappentől.

M288072 (1)



A leintés után az így 20 helyett 19 pontos előnnyel rendelkező Verstappen elismerte, hogy játszadozott Bottasszal, de nem tartott attól, hogy esetleg ezzel a győzelmét is veszélybe sodorhatja: „Nyilván megértem, hogy rámentek a leggyorsabb körre. Elsőre ez nem sikerült. De úgy vélem, biztonságosan játszadoztunk. Egymás mellett voltunk, de minden rendben volt. Rengeteg időt veszítettünk ezzel, de számomra minden rendben volt. Ismerem Valtterit, eleve egy tiszta versenyző, és egy pillanatig sem aggódtam amiatt, hogy bármi történhet” – mondta el a sajtótájékoztatón, amelyen a Formula.hu is jelen volt.

Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője sem látott semmi kivetnivalót Verstappen trükközésében: „Igen, volt egy kis játszadozás. Max tisztában volt vele, hogy Valtteri ráhajtott a leggyorsabb köre, úgyhogy lelassította, ami teljesen rendben volt, megtehette. Úgyhogy újabb szett mellett döntöttünk, s ekkor már üres pályán megszerezte a leggyorsabb kört” – idézte szavait a Motorsport, míg a Red Bull-főnök Christian Horner így értékelte a történteket:

„Nyilván nem segített a bokszutcafalon ülők vérnyomásán. Nyilván volt némi játszmázás, mert Max szerette volna megtartani a leggyorsabb kört. Ezért arra használta a kék zászlókat, hogy Valtterinek el kelljen engednie őt, de aztán a Mercedes ismét kihívta őt a bokszba. Mi ezt nyilván nem tettük meg Maxszel. Volt némi játszadozás az utolsó pontért, de nem akartunk túlságosan belefolyni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: