DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Bottas segítene is, nyerne is

Versenyzőként természetesen a győzelem Valtteri Bottas célja, de mint már számtalanszor elmondta, ő csapatjátékos is. Toto Wolff szerint is fontos beszélgetés várható a verseny előtt.

Valtteri Bottas meglepte a Red Bullokat, a Mercedest és talán saját magát is, amikor a Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjén megszerezte a pole-pozíciót. Üröm az örömben, hogy az egyéni világbajnoki címért kettejük közül még mindig Lewis Hamilton küzd, és a szezon azon szakaszában járunk, amikor minden egyes pontocskára szükség van.

A finn pilóta hangoztatja egy ideje, hogy ő szíves örömest segít a csapattársának, hogy nyolcra növelhesse világbajnoki címeinek számát. Ez azonban lemondásokkal jár, és lehet, hogy erre a futamon sor is kerül majd. Bottas felkészült rá lelkileg, de ettől még reméli, valahogy mégis a kezére játszanak majd a körülmények.



„A legelső, amire fókuszálnom kell, a rajt. A legjobbamat fogom nyújtani, és beszélek Lewisszal is, hogyan maradhatna meg az előnyünk, és hogyan tarthatnánk magunk mögött a Red Bullokat. Aztán meglátjuk, hogy alakul a verseny. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy alakulhatnak úgy a körülmények, hogy én nyerjek. Hiszek ebben és remélem, hogy így is lesz. Ha nem, akkor segíteni fogom Lewist, és a lehető legtöbb pontot szállítom majd a csapatnak” – vázolta a terveit a futamra.

Főnöke is úgy látja, jól át kell gondolniuk, mit csinálnak, hiszen ez most a nagy esélyük, hogy kezükbe vegyék az irányítást a bajnokságban. „Bebiztosítani az első sort nagyszerű érzés, és némiképp váratlan is. De most meg kell szereznünk ezeket az értékes pontokat. A legfontosabb, hogy a rajt után elöl maradjunk, onnan könnyebb kontroll alatt tartani a futamot” – értett egyet Toto Wolff a pole-pozícióssal.

Hogy várható-e helycsere, azt még nem beszélték meg, de mindenképpen tisztázzák a start előtt. „Versenyző vagyok én is, és tudom, hogy egy ilyen beszélgetés mindig kellemetlen, de néha a körülmények szükségessé teszik. Mindenképpen megtárgyaljuk ezt Valtterivel és Lewisszal is, hiszen mindketten érintettek, aztán meglátjuk, a verseny alakulása milyen döntésre késztet majd minket.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: