DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Tsunoda: A Mercedes haragszik rám

Egészen érdekes dolgot vetett fel az AlphaTauri japán pilótája. Yuki Tsunoda úgy véli, a német márkánál biztosan kiakadtak rá, miután az előző két futamon eléggé megnehezítette a versenyzőik dolgát.

Nincs könnyű helyzetben a Red Bull tehetsége, hiszen az idei az első F1-es szezonja, újoncként pedig elég sok hibát vétett idáig. Szeptember elején jelentették be, hogy az AlphaTauri jövőre is a jelenlegi párosával vág neki a versenyeknek, vagyis Pierre Gasly mellett Tsunoda is maradhatott az istállónál. Ezen a japán versenyző is kifejezetten meglepődött, ám úgy tűnik sikerült fejlődnie az év utolsó szakaszára.

A 21 esztendős pilóta Törökországban Lewis Hamilton életét nehezítette meg, az USA Nagydíjon pedig Valtteri Bottasnak állt az útjában. Előbb a hétszeres világbajnok, majd a finn csapattársa került nehéz helyzetbe a rajtbüntetések miatt, Tsunoda pedig mindkét Mercedes pilóta ellen szépen védekezett, pontosan ezért gondolja úgy, hogy a német márkánál eléggé dühösek lehetnek rá mostanában.



„A Mercedes biztosan ki van akadva rám. Egy versenyzőt sem akarok könnyen magam elé engedni, szóval csak azt tettem, ami helyes. Kihasználtam a gumikat és élveztem a csatákat” ─ idézte Tsunoda szavait a PlanetF1.

A fejlődést a csapatnál is látják, korábban Franz Tost vélte úgy, hogy türelmesnek kell lenniük a versenyzőjükkel, főleg mert olyan pályák következnek, melyeket az újoncok még nem ismerhetnek annyira. Ennek ellenére Tsunoda nagyszerű teljesítményt nyújtott, ezt pedig az istálló technikai igazgatója, Jody Egginton is kiemelte.

„Az autót illetően az utóbbi időben jól haladunk Yukival. Kezdi visszanyerni az önbizalmát, ezért is kell előrébb jutnunk a rajtrácson, hogy minél többet adhassunk a számára”─ mondta Egginton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: