DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Capito örül Russell új szerződésének

Azzal, hogy George Russell 2022-től a Mercedes pilótája lesz, a Williams istállója elveszít egy nagyon tehetséges versenyzőt, Jost Capito viszont örül annak, hogy versenyzője ilyen esélyt kapott.

Ahogyan az várható volt, a Mercedes nem hosszabbította meg Valtteri Bottas szerződését, a helyére pedig a Williams fiatal brit versenyzője érkezik a következő szezontól. Russell és a grove-i istálló közös kapcsolata 2019-ben kezdődött és igazán sikeres lett a vége felé, hiszen még a dobogó is összejött az idei szezonban.

A Williams csapatfőnöke ennek ellenére nem csalódott, Jost Capito inkább büszkén tekint a pilótájukra.

„Az elmúlt három év során a Williams minden munkatársa számára egyértelművé vált, hogy George mennyire elkötelezett, koncentrált és tehetséges a csapathoz való hozzájárulásával a pályán és azon kívül is. Minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami ahhoz szükséges, hogy a legnagyobb sikereket érje el a sportágunkban, ezért mind a csapat, mind pedig én személy szerint nagyon örülünk neki, hogy a Mercedes ezzel a lehetőséggel jutalmazta meg őt” ─ idézte Capito szavait a RacingNews365.



A német szakember szerint várható volt, hogy így alakulnak a dolgok, nekik pedig ideje a jövőre koncentrálniuk.

„Érdeklődéssel és büszkeséggel fogjuk figyelni a pilótánk fejlődését, tudván, hogy a Williams milyen szerepet játszott a képességei fejlesztésében. Természetesen tisztában voltunk azzal, hogy ez a lehetőség megvalósulhat, ezért számos erős versenyzői opció áll rendelkezésünkre. Most már alig várjuk, hogy kialakíthassuk a jövőbeli felállásunkat, amely segít nekünk, hogy megtegyük a következő lépést a csapatként megtett izgalmas úton. Minden bejelentést a megfelelő időben fogunk megtenni” ─ tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: