DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A lámpa miatt ütközött Raikkönen és Mazepin

Zajlottak az események a Magyar Nagydíjon, nemcsak a pályán, hanem a bokszutcában is. Raikkönen itt tett pontot Mazepin versenyének végére, az Alfa Romeo pedig most elmondta, hogy történt mindez.

Aligha van zavaróbb annál egy F1-es pilóta számára, mint amikor valaki más üti ki őt a versenyből úgy, hogy neki magának még csak esélye sincs tennie a végkimenetel ellen. Ezt élhette át vasárnap Nyikita Mazepin is, aki az őrült bokszutcai forgalom áldozatává vált. Miközben a saját slickjeiért igyekezett, a kerékcserével már végző Kimi Raikkönen elkaszálta a jobb első kerekét. A felfüggesztés eltört, Mazepin így már vissza sem gurult a pályára.

A versenyfelügyelők 10 másodperces stop&go büntetéssel jutalmazták a finnt, aki talán a legkevésbé volt hibás a történetben, hiszen csak a csapata jelzéseit követte, amelyek tévesek voltak. Az Alfa Romeo vezető mérnöke, Xevi Pujolar elmondta, már tudják, mi vezetett az ütközéshez. „Kimi bokszkiállásakor, amit akkor teljesítettünk, amikor mindenki egyszerre jött, problémánk akadt a lámpával. Egyszerűen nem működött megfelelően.”



„Sajnos épp akkor hagyta el a bokszot, amikor Mazepin megérkezett. [A lámpa] zöldet mutatott, aztán pirosat, aztán megint zöldet. Végül zöld volt, de pirosnak kellett volna maradnia. Rendszerhiba volt” – magyarázta Pujolar. Pilótájuk szinte azonnal ki is fakadt a csapatrádión, nem akarta elhinni, hogy mindig olyankor történik valami, amikor végre esélyük van egy jó futamra. „A második rajtig rendben voltunk, amíg be nem jöttem a bokszba. Aztán kiengedtek, és ütköztem a másik autóval, ami miatt büntetést is kaptam. Onnantól a versenyünknek annyi is volt. Kár, mert értékes pontokat szerezhettünk volna” – kommentálta utólag a finn.

Pujolar szerint a csapat elfogadja a büntetést, és osztoznak versenyzőjük csalódottságában. Miközben ugyanis ők katasztrofális versenyt futottak, addig konstruktőri riválisuk, a Williams dupla pontszerzést ünnepelhetett, így el is húzott az összetettben. Az Alfa Romeo így hét ponttal mögöttük, az utolsó előtti helyen kullog, de hisznek a változásban – még akkor is, ha ekkora pontkülönbség a mezőny hátsó régióiban tetemesnek számít. „Jobb lenne, ha mi lennénk elöl, de még sok verseny van hátra. Úgy gondolom, ha a kvalifikációink jól sikerülnek, ha innentől a Q2-be tudunk kerülni mindkét autónkkal, akkor talán meglehet. Egyszer-kétszer esélyünk lehet a pontszerzésre” – összegezte a csapat reményeit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: