DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Verstappen-parádé az időmérő előtt

A Red Bull holland pilótájának dominanciáját hozta az Osztrák Nagydíj harmadik szabadedzése: Verstappen óriási fölénnyel zárt az élen a kvalifikáció előtt.

A péntekihez hasonlóan a szombati napot is a Honda-motoros autók kezdték a legjobban, ezúttal a két AlphaTauri futotta az első igazán gyors kört Pierre Gasly – Yuki Tsunoda sorrendben. A pilóták ezúttal is bőven próbálgathatták a Pirelli tesztgumijait, amelyek keményebb oldalfallal rendelkeznek és Silverstone-ban debütálhatnak, így a maguk szettjeiből többet is megőrizhettek a hétvége későbbi szakaszaira. 

A legtovább egyébként pont a Mercedes és a Red Bull várt a munka megkezdésével, közel húsz perc telt el, mire a frissen szerződést hosszabbító Lewis Hamilton kigurult a pályára és futott egy biztonsági kört – majd jött Valtteri Bottas, aki a négyes kanyar kijáratánál tévesztett egy kicsit, de szerencsére megúszta az autó összetörése nélkül. Sergio Perez is csak egy óvatos, tapogatózó körrel nyitott, Max Verstappen pedig az edzés első felét konkrétan kiülte, a bokszból figyelte a többiek munkáját.

00121017_294



A gyakorlás közepén Lando Norris állt az élre, de aztán a „felébredő” Verstappen rendet tett és két lila szektorral, egy 1:04-9-cel átvette a vezetést – hét tizedmásodpercet adott az idő közben második helyre felugró Charles Leclerc-nek, a holland pilóta. Leclerc kicsit feszítette a tempót, a négyes kanyarban kis híján összetörte a Ferrarit, majd megérkeztek „igazi” körökkel a Mercedesek is, de Verstappentől ők is kaptak bő fél másodpercet – húsz perccel a vége előtt egy nagyon erős Verstappen-dominancia rajzolódott ki.

Az utolsó tizenöt-húsz percben azért mindenki feljebb kapcsolt kicsit, zajlott az időmérőre való felkészülés, a két Ferrari feljött a harmadik-negyedik, a két Aston Martin pedig az ötödik-hatodik helyre, Daniel Ricciardo is felnőtt Norris szintjére, George Russell pedig felugrott a top tízbe – egyedül az Alpine-ok nem erőlködtek, ők maradtak a mezőny végén. Nyolc perccel a vége előtt Hamilton tovább emelt a tempón és bejött egy tizeden belülre Verstappenhez képest, de aztán az utolsó kanyar kijáratán egy-két centivel lecsúszott, így elvették a körét.

Ettől függetlenül Verstappen is begyújtotta a rakétákat és tovább javította a legjobb időt, úgyhogy komoly fölénnyel, félmásodperces előnnyel húzta be az edzést - Bottas lett a második, Hamilton pedig az elvett körével együtt harmadik. Egy-egy extrát azért láttunk - Gasly negyedk, Giovinazzi ötödik, Perez tempója viszont meglehetősen aggasztó, nyolc tizedet kapott Verstappentől.

A szabadedzés végeredménye:

f12

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: