DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Raikkönen kevéssel maradt le a pontszerzésről

Azerbajdzsánban már megszerezte idei első pontját az Alfa Romeóval versenyző Kimi Raikkönen, az újabb bravúros top tízes eredménytől pedig ezúttal sem volt messze a finn pilóta.

Kimi Raikkönen csak a tizennyolcadik pozícióból kezdhette meg a Stájer Nagydíjat, azonban leginkább annak köszönhetően, hogy kimaradt a rajt utáni randalírozásból – melynek következtében Pierre Gasly ki is esett a versenyből – végül a tizenegyedik helyen ért célba.

„Jó versenyünk volt és gyorsnak is éreztem az autót, de nyilván eggyel hátrébb végeztünk, mint ahol kellett volna” – kezdte értékelni a Stájer Nagydíjon tapasztaltakat Kimi Raikkönen, utalva rá, hogy mindössze egy hellyel maradtak le a pontszerzésről.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

 

„Ez ma nem volt elég, talán ha lett volna még pár kör a versenyből, akkor elkapjuk az előttünk lévő srácokat. Nyilván nem számít, hogy a 11. vagy a 18. helyen maradunk pont nélkül, de az mindenképp biztató, hogy jó volt a tempónk.”

„A csapat is jó döntéseket hozott az egész verseny alatt” – mondta a kemény abroncsokon rajtoló Jégember. „Ha hosszabb lett volna a verseny, még tovább is elmehettünk volna a gumikkal, ami még nagyobb előnyt jelentett volna számunkra.”

„Azonban összességében arra volna leginkább szükségünk, hogy egy kicsivel gyorsabbak legyünk. Minden körben egy picivel gyorsabbnak kellene lennünk, s akkor odaérhetnénk a pontszerzők közé” – zárta mondandóját Raikkönen.

Ha igazi Formula-1-rajongó vagy, akkor a Formula Aréna Facebook-csoportunkban a helyed, ahol garantált a jó közösség és két futam között sem hagyunk benneteket unatkozni!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: