DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Red Bull: Ez volt a legdominánsabb győzelmünk

Sergio Perezzel megint egy merészet vállalt a Red Bull, azonban ezúttal nem jöttek be a számításaik. Lewis Hamilton a pluszpontot, Valtteri Bottas pedig a harmadik helyet csípte el előle.

A rajtot követően ugyan megelőzte Lando Norrist, sőt még Lewis Hamiltont is megtámadta a második helyért Sergio Perez, azonban az első kör végére visszaesett a mclarenes mögé, így a negyedik helyen autózott sokáig a mexikói.

Az első tíz kör elteltével aztán sikerült áthámoznia magát Norrison, így a harmadik helyen haladt, azonban egy rosszul sikerült bokszkiállás nyomán visszaesett Bottas mögé a negyedik helyre, ahonnan már nem is tudott visszajönni.



„Jól kaptam el a rajtot, azonban az első kör végére visszaestem Lando mögé” – kezdte verseny végi értékelését a mexikói. „Egy rosszul sikerült kiállást követően aztán Valtteri is megelőzött” – folytatta Perez, aki ekkor kissé beszorult Bottas mögé, és nem tudott másfél másodpercen belülre kerülni a finnhez képest.

Ekkor döntött úgy a Red Bull, hogy húsz körrel a vége előtt kihozzák Perezt, és a közepeseken nekiveselkednek újból az előzésnek és még a leggyorsabb körért járó extra pontot is elhappolják Hamilton elől.

„Minden tőlem telhetőt megtettem, jó is volt a tempóm, de forgalomba kerültem, ami nem mondhatnám, hogy segített” – zárta nyilatkozatát Perez, akinek még egy körre lett volna szüksége, hogy megelőzze a finnt, így azonban sem a harmadik hely, sem a pluszpont nem jött össze számára, miután Hamilton az utolsó körben megfutotta a verseny leggyorsabb körét friss lágy abroncsokon.

A Red Bull így is jó hétvégét zárt, hiszen Verstappen újabb győzelmével már 40 pontos a csapat előnye, míg a holland 18 egységgel áll Lewis Hamilton előtt, mindemellett pedig Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke sem ment el szó nélkül: „Ez volt eddig a legdominánsabb győzelmünk idén. Az egyetlen baki, amit elkövettünk, az Checo bokszkiállásánál történt, de azt leszámítva hibátlan teljesítményt nyújtottunk, kifejezetten Max, aki nagyszerűen kézben tartotta a versenyt.”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: