DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Világbajnok lenne az Aston Martin 2026-ban

A nagy cél három-négy év múlva vb-esélyesnek lenni, rövidesen pedig győzni is: ennyi idő kellett a Mercedesnek is, igaz, a csapatfőnök elismeri, ők némi hátrányból indulnak, hiszen az előd sosem volt élcsapat.

A Formula-1-hez gyári kapacitásban – a Racing Point csapatát átvéve – csatlakozó Aston Martin jelenleg a középmezőnyt erősíti, habár a döcögős évkezdet után beindult a szekér, és az Azerbajdzsáni Nagydíjon Sebastian Vettel révén megszületett a márka első dobogós eredménye. A cél középtávon azonban az élmezőny és a világbajnoki cím megszerzése 2026-ig.

„Ha világbajnoki esélyesek lennénk három-négy év múlva, az már sikernek számítana. Szintén siker lenne, ha öt éven belül megnyernénk a világbajnokságot” – mondta a csapatfőnök, Otmar Szafnauer a Motorsport-Totalnak. A román-amerikai nemzetiségű vezető arra hivatkozott, hogy a közelmúlt sikercsapatai is ennyi idő után értek be.



„Nézzük meg a bajnoki címeket zsinórban nyerő csapatokat. A Mercedesnek négy év kellett a Brawn megvásárlása után. Ha pedig jól emlékszem, hasonló volt az időkeret a Red Bullnál a Jaguar Racing megvételét követően, három-négy év” – mondta a csapatvezető. A Mercedes 2010-ben jött létre a Brawn GP átalakulásával, majd 2014-ben lett először világbajnok. A Red Bull Racing 2005-ben alakult, az első vb-címet pedig 2010-ben nyerte.

„Mi azért szerényebb alapokkal kezdünk: a Mercedes a friss világbajnok csapatot, a Brawnt vásárolta meg. Nekünk a legjobb eredményünk negyedik volt néhány évben, világbajnokságért még sosem harcoltunk” – tette hozzá Szafnauer. Ami biztos, hogy az istálló komolyan veszi ambícióit: a terv szerint jövő nyáron nyílik meg az új gyár Silverstone-ban, amely képes lesz nagyobb létszám befogadására. Az Aston Martin csapattagjainak száma másfélszerése fog nőni, ilyen tekintetben ki fognak nőni a középmezőnyből.

„Jelenleg körülbelül 535-en vagyunk, és a 800-as nagyságrendet közelítjük meg attól függően, a költségplafon mellett mi a megfelelő méret. Jelenleg is ezen dolgozunk: hozzánk hasonló személyiségeket keresünk, akik az Aston Martin Racinghez akarnak csatlakozni, hogy a lehető legmagasabb szinten versenyezzenek. Jól halad a folyamat” – mondta a gyarapodásról Szafnauer.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: