DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Kubica: A Williams hibája, hogy nincs ülésem

Robert Kubica szerint még mindig az F1-es mezőny tagja lenne, ha nem szerepelt volna tavaly olyan gyatrán a Williams, de nem panaszkodik, mivel sokaknak hiába van tehetsége, mégsem jutnak el az F1-ig.

A lengyel Robert Kubica év végén szponzorostól, mindenestől fordított hátat a Williamsnek és inkább az Alfa Romeóhoz tette át a székhelyét a PKN ORLEN-nel együtt. Azonban Kubica szerint most akár a szezonnyitóra is készülhetne, ha tavaly nem a grove-iakkal tér vissza.

„Lehetségesnek tartom, hogy ha tavaly jobb autóm lett volna, akkor most nem itt ülnék, hanem az ausztráliai szezonnyitóra készülnék” – mondta a lengyel pilóta a Gosc Radia Zetnek.



„A Williamsnél egy halom olyan embert volt szerencsém megismerni, akik tudják, mit csinálnak, viszont voltak jó néhányan, akik végezhettek volna jobb munkát is, de nem panaszkodhatok, mert szerencsés vagyok így is. Van sok kollégám, akiknek hiába van meg a tehetsége, mégsem jutnak el sosem az F1-ig.”

A Williams csapatfőnöke, az alapító lánya, Claire Williams viszont kicsit odaszúrt a lengyelnek, miután megkérdezte tőle a Przeglad Sportowy újságírója, hogy megérzik-e Kubica távozását: „Nem! Nagyon elégedett vagyok az idei pilótapárosunkkal” – mondta Claire Williams.

„Nicholas nagyszerű munkát végzett a teszten, ez lesz az első szezonja, viszont már idősebb és ezáltal tapasztaltabb, mint a sok fiatal. Láttam rajta, már amikor a harmadik számú versenyzőnk volt, hogy megvan rá a képessége, hogy megszerezze a versenyzői ülést.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: