DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hamilton a családdal hangol a hatodik vb-címre Austinban

Noha vasárnap már 4 pont megszerzésével bebiztosíthatja, Lewis Hamilton egyelőre óvatos a hatodik vb-címmel kapcsolatos kijelentéseket illetően, ugyanakkor elárulta: készül arra, hogy vasárnap Austinban megtörténhet a bajnokavatás. A Mercedes britje szerint a végjáték semmivel sem könnyebb, mint amikor az utolsó méterekig kellett harcolnia a titulusért.

Ha vasárnap legalább a 8. helyen végez, függetlenül a hátralevő két futam eredményétől Lewis Hamiltont hatodszor is az F1 világbajnokává koronázzák. Ezzel a brit az örökranglista 2. helyére lépne elő, Michael Schumacher és Juan Manuel Fangio közé beékelődve, ám amikor a sajtó szóbahozta ezt az USA Nagydíj csütörtöki sajtónapján, a szigetországi klasszis sietve hozzátette, hogy „előbb még meg kell szereznie azt a bizonyos bajnoki címet…”

Persze azt sem titkolta, hogy fel van készülve a bajnokavatásra, a szokásától eltérően emiatt a családját is magával hozta: „Itt van velem az édesapám és a felesége, illetve édesanyám és a férje, ráadásul együtt érkeztek. A hotelban is együtt vagyunk, nagyon jól érzem magam velük” – fogalmazott a címvédő vb-éllovas a Mercedes austini sajtóértekezletén, ahol jelen volt a formula.hu is. A pilóta elárulta azt is: a Mexikói Nagydíjon aratott fényes győzelem után kedvenc városában, New Yorkban lazított és készült a texasi derbire.

00119024_106



Hamilton eddigi pályafutása során mindenféle vb-végjátékot megélt már: 2008-ban az utolsó métereken lett bajnok, 2014-ben szoros csatában múlta felül Nico Rosberget, akit a következő szezonban simán lelépett, egy évvel később viszont – az utolsó futamon – vereséget szenvedett a némettől. A brit egy felvetésre válaszolva leszögezte: nem könnyebb és nem is kényelmesebb úgy eldönteni a vb-cím sorsát, hogy több esélye is kínálkozik arra.

„Az ezzel járó nyomás mindig ugyanolyan” – mondta a címvédő-listavezető klasszis. „Ha a forgatókönyvek el is tértek a korábbi években, a nyomás tényleg mindig ugyanolyan, nincs különbség. Jómagam ugyanazt teszem, amit eddig, teszem a dolgom és igyekszem a lehető legjobb munkát végezni.”

00119023_861 (1)

Hamilton a közelgő hatodik bajnoki cím kapcsán leszögezte azt is, hogy nem kívánja összevetni magát senkivel, sem az F1, sem más sportágak hőseivel. „Soha nem is próbáltam magam összevetni mással, most sem teszem, pedig sok olyan sportoló van, akik nagy hatást tettek rám, és akikért rajongok. Vegyük például Tiger Woods-t, akiről hosszú időn át azt írták, hogy soha többé semmit nem fog nyerni, a közelmúltban viszont visszavágott és szép sikereket aratott. Említhetem Serena Williamst is, akinek szintén voltak nehéz időszakai, de aztán erősen, sikerekkel tért vissza. Jómagam úgy vélem, hogy az a legjobb, ha magammal és a saját dolgaimmal, céljaimmal vagyok elfoglalva.”

Arra a kérdésre, hogy melyik volt az eddigi legnehezebben megzabolázható Mercedese, Hamilton nem adott pontost választ, ám azt megjegyezte: „Arra viszont tisztán emlékszem, hogy a 2017-es autónk valóban csodálatos volt, szerintem azzal élveztem a leginkább a versenyzést. Minden egyes autó más, kiváltképp az út elején. Olyan az autó, mint egy ló, amelyet még nem törtek be. Folyamatosan dolgozni kell rajtuk az év során. Ha például az idei autót nézzük, itt a legfőbb kihívás az, hogy a kvalifikációkon nem vagyunk annyira jók” – fogalmazott a szigetországi pilóta, aki elárulta: nagyon élvezi a jövő évi autó fejlesztésével kapcsolatos közös munkát a Mercedes mérnöki gárdájával.

00119023_859

A csapattól érkezett friss, péntek délelőtti tájékoztatás szerint egyébként Hamilton a vártnál már hamarabb, már erre a hétvégére visszakapja régi harcostársát, Peter Bonnington versenymérnököt, aki egészségügyi okok miatt kénytelen volt kihagyni a Mexikói Nagydíjat. A brit szakembert Marcus Dudley, teljesítményért felelős főmérnök helyettesítette, akivel a vb-éllovas szép győzelmet aratott múlt vasárnap Mexikóvárosban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: