DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ricciardóék szándékosan voltak visszafogottak

Daniel Ricciardo erős versenyt futott a Renault-val, és nyolcadik lett Mexikóban, Ha mindenáron akarta volna, üldözhetett volna előkelőbb helyeket is, és bár jól is indult, tudta, hosszú még a verseny.

Állt jobb pozícióban is a verseny során, de végül nem lehetett elégedetlen Daniel Ricciardo - az ausztrál egy príma rajtot követően fokozatosan visszaesva végül a nyolcadik helyen ért célba. Ricciardo egyébként egyáltalán nem tűnt szomorúnak az eredmény tudatában, és valahol legbelül talán érzi, ebben ennyi volt. Erről beszélt a leintés után, ahol kollégánk, Mészáros Sándor is ott volt.

„Agresszív akartam lenni, főleg a startnál. Ez sikerült is, ugyanis jól indultam. Tudtam viszont, hogy nagyon hosszú a verseny. Néhány kanyarig fej-fej mellett haladtam néhány riválissal, és ezt követően, ha nem is visszafogtuk magunkat, de próbáltunk észszerűek lenni a verseny során” - fogalmazott Ricciardo a versenyen alkalmazott koncepcióról. 

00119023_472



Volt egyébként esély jobb eredményre is. „Azt gondoltuk, Perezt még utol lehet érni. Utol is értük, de nem olyan ütemben, ahogy arra számítottunk, végül pedig soha nem is kerültünk úgy igazán közel hozzá. Megpróbáltam, aztán viszont elrontottam a lehetőséget, de nagyon nehéz volt ellen. Jó volt a fékezéseknél. Frusztráltak vagyunk, de nem volt ez egy rossz nap.”

Nyolcadik helyének köszönhetően Daniel Ricciardo jelenleg 38 ponttal áll a vb-összetett tizedik helyén.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: