DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A csapatok 24 fős mezőnyt támogatnak, az F1 kevésbé

A csapatfőnökök örömmel fogadnák új riválisok érkezését, Ross Brawn szerint azonban egyelőre elegendő a jelenlegi 20 csapat, ha lesz is bővítés, arra csak 2021 után kerül sor.

Nőhet a mezőny létszáma akár a szabályváltozások évétől, 2021-től: beszámolók szerint a Panthera Team Asia F1 névre hallgató formáció már az előkészületeket végzi, és hallani híreket arról, hogy nem ez az egyedüli érdeklődő. A csapatfőnökök pénteki sajtótájékoztatóján Spa-Francorchamps-ban felmerült a mezőny bővülése, melyet a vezetők örömmel fogadnának.

„Ha erős csapatokról van szó megfelelő háttérrel, akkor a véleményem az, hogy igen” – felelt Franz Tost, a Toro Rosso főnöke a RaceFans.net kérdésére. „A 12 csapat jó létszám lenne, azt pedig sosem tudni, mi történik a többi istállóval. Azaz annyi autóra lenne szükség a rajtrácson, amennyi csak lehetséges. A 24 még elfogadható biztonsági szempontból és a pályák kapacitását illetően. Üdvözölném őket.”



Cyril Abiteboul (Renault) és Günther Steiner (Haas) is örömmel fogadna riválisokat – utóbbi hozzátette, amennyiben stabil pénzügyi hátterű és magas színvonalú jelentkezőkről van szó. A Formula-1 álláspontját képviselő Ross Brawn azonban úgy véli, a jelenlegi 20 az optimális létszám, ha pedig egyáltalán bővülhet a mezőny, az 2021-nél később valósulhat meg.

„Meglepő számú csapat jelezte érdeklődését” – ismerte el az F1 sportfőnöke a Sky Sportsnak. „Mi viszont azt mondtuk az istállóknak, előbb várjuk meg a szabályokat, stabilizáljuk a helyzetet, és miután minden rendben működik, akkor elkezdhetünk új résztvevőket keresni. Úgy vélem, hogy a jelenlegi 10 csapat, az egészséges 10 csapat a Formula-1-ben elég. Ha ezen felül érkezik valaki, annak tényleg hozzá kell adnia a show-hoz. Tanulnunk kell a múltból, amikor kiscsapatok jöttek-mentek, és nem igazán emelték a Formula-1 értékét.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: