DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

Hamilton reméli, ez fordulópont lesz a Ferrarinak

Bár kikapott az időmérőn Sebastian Vetteltől, élvezte a rivális csapat elleni küzdelmet az ötszörös F1-es világbajnok. A német szerint még mindig van hova javulniuk, ha el akarják kapni a Mercedest.

Idén másodszor szerzett rajtelsőséget a Ferrari: eddig csak Charles Leclerc állt pole-ban tőlük még a Bahreini Nagydíjon. Sebastian Vettel viszont saját 17 nagydíj óta tartó pole-talansági szériáját is megszakította Kanadában, s az eddigi eredmények alapján úgy tűnik, Montrealban tényleg felveheti a versenyt a maranellói gárda az eddig hatból hat futamot megnyerő – ebből ötször kettős győzelmet arató – Mercedesszel. Az első rajthelytől az utolsó utáni pillanatokban megfosztott Lewis Hamilton reméli, ezentúl ilyen szoros lesz a két istálló csatája, mint volt szombaton:

„Fantasztikus ez a sportunk számára. Imádok másik csapat ellen versenyezni, és ez a mai csata roppant szoros volt. Fogalmam sem volt, hol fogunk végezni. Néhány ponton előttünk voltak, és folyamatosan cseréltük a helyezéseket. Remélem, ez egy fordulópont számukra, és mostantól nagyon kiélezett lesz a harc és komoly csatát fogunk vívni a szezon során. Az csodálatos lenne.”

Hamilton azt is elmondta az időmérő után, hogy a Ferrari valósággal „megöli” a Mercedest az egyenesekben produkált fölényével, ám éppen ez az, amiért Sebastian Vettel szerint korai lenne még fordulópontról beszélni:

„Majd Abu Dhabiban kérdezzétek meg ugyanezt, akkor meg tudjuk mondani, hogy tényleg az volt” – felelte újságírói kérdésre a sajtótájékoztatón a német. „Tudjuk, hogy még mindig van mit ledolgoznunk. Ez a pálya talán jobban kedvez nekünk. Az eddigi összes pályán jobb volt a végsebességünk, ez pedig egy olyan pálya, ahol ez jobban számít, mivel nincs túl sok kanyar. Keményen dolgozik a csapat, egész Maranello belead mindent, hogy jobb autót adjanak nekünk és jobb futamokat teljesíthettünk ezentúl.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: