DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Albon úgy érzi, gyorsan felnőtt a feladathoz az F1-ben

Általában üres frázis szokott lenni, de a Toro Rosso újonca, Alexander Albon tényleg a nulláról vágott neki első F1-es szezonja előtt a teszteknek. Úgy érzi, ennek ellenére gyorsan felvette a ritmust.

Aléxander Albon az F2-es szezon harmadik helyezettjeként vívta ki magának, hogy 2019-et már az F1-ben, az őt istápoló Red Bull-család tagjaként, a Toro Rossóban kezdhesse meg. Annak ellenére, hogy az F2-ben kifejezetten biztató teljesítményt nyújtott, sokan arra számítottak, hogy jókora ugrás lesz neki a királykategória, hiszen nem csak hogy korábbi specifikációjú, semmilyen F1-es autót nem vezetett az idei autóbemutatókig és az első néhány demókörig.

Az angol-thai versenyzőt ezt követően aztán belökték a teszteken a mély vízbe, de megtanult úszni - még ha egy megpördüléssel is indított rögtön az első métereken. „Elégedettek vagyunk az autóval, semmilyen különösebb váratlan meglepetéssel nem szembesültünk” - summázta a tesztet Albon. „Kis, közepes és nagy sebességnél is viszonylag kiegyensúlyozott volt az autó, így pedig nem volt egy külön terület, amire koncentrálnunk kellett, így leginkább a finomhangolással foglalkoztunk.”

 00219002_396



Albon aztán végül 489 megtett körrel fejezte be a tesztet, ez a hatodik legtöbb volt az egész mezőnyben. Leggyorsabb körével is ezt az összesített helyezést érte el, ráadásul ezzel gyorsabb volt jóval rutinosabb csapattársánál, Danyiil Kvjatnál is. „Erős volt az egész. Szerencsére már az első napon jó alapunk volt a teszt további részéhez, onnantól már csak azt kellett keresnünk, mi működik a legjobban számunkra.”

Pedig nem volt egyszerű dolga a felkészülés során, mielőtt beült volna az autóba, poénkodott is ezzel. „El sem hittem, mennyi kézikönyvet kell elolvasnom! A kormányról szóló például kifejezetten tömény volt. De jó, hogy megvolt az autóba ülés előtt erre a lehetőség. Rengeteg technológia van az egész mögött, így jó, hogy megérthettem, mi hogy működik. Még mindig nem hiszem el (hogy az F1-ben leszek), és amíg el nem kezdődik az első verseny, valószínűleg nem is fogom tudni feldolgozni. Nem lesz éppen a legegyszerűbb pálya, de nagyon várom már!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: