DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Nem aggódik az autó miatt az új Williams-pilóta

George Russell szerint az F1-ben nagyon gyorsan változik minden, a jövőre nézve pedig nem nagy gond, hogy most gyenge a Williams - neki mindegy, hogy ki lesz a csapattársa.

A Williams istállónál továbbra is egyetlen ülés foglalt a 2019-es szezonra, az F1-es karrierjét most megkezdő idei F2-es bajnok George Russell írt alá a grove-i istállóhoz - a másik hely azonban még mindig kiadó és Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője úgy tudja, hogy a közeljövőben nem is születik erről döntés. 

Russellnek saját bevallása szerint egyébként szinte mindegy, hogy kivel kell majd megküzdenie újoncként a csapaton belül - felmerült többek között Esteban Ocon, Robert Kubica, Szergej Szirotkin és Esteban Gutierrez neve is. "Nekem bárki megfelel, de jó lenne, ha egy igazán jó pilótához mérhetném majd magam csapaton belül. Emellett pedig az is fontos, hogy jó kapcsolatot építsek ki a csapattársammal, hogy együtt tolhassuk előre az istállót" - magyarázta a fiatal.

vili_1



Russell egyébként amiatt sem aggódik, hogy egy patinás, de zuhanórepülésben lévő csapathoz írt alá, méghozzá nem is egy évre - Claire Williams szerint a Mercedes tehetségét az egyik új alapkőnek szánják. "A Formula-1 elég gyorsan változik. A Williams tavaly még ötödik volt a konstruktőri bajnokságban, két évvel azelőtt pedig harmadik. A következő szezon egy nagy lehetőség, emiatt mindenki motivált, éhes és fejlődni akar" - mondta erről Russell.

A Williams éppen ma, hétfőn jelentette be, hogy a szezon végén egy fontos szakember, a teljesítményért felelős igazgató, Rob Smedley is távozik, tovább folyik tehát az újjáépülés.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: