DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Vettel számára nem Hockenheim, hanem Szingapúr volt a fordulópont

Sebastian Vettel elmondta, ötödik világbajnoki címét Szingapúrban érezte először kicsúszni a kezei közül, amikor azt látta, nem tudnak érdemi harcot vívni a hibátlanul teljesítő Lewis Hamiltonnal és csapatával, a Mercedesszel.

Sebastian Vettel bajnoki esélyei a hétvégi Mexikói Nagydíjon végleg megsemmisültek, miután Lewis Hamilton azzal, hogy a negyedik helyen zárt, bebiztosította ötödik világbajnoki címét. Amikor Hamilton fő riválisát, Vettelt a futam leintését követően arról kérdezték, mi jelentette számára a fordulópontot az idei bajnoki küzdelemben, a német elmondta, a kulcsmomentumokat nem a németországi kiesése és nem is az olaszországi első körös ütközése jelentették. 

Vettel számára inkább az volt a fordulópont, amikor Szingapúrban Lewis Hamilton és a Mercedes a korábbi évekhez hasonlóan ismét egy külön ligában versenyzett. „A Szingapúri Nagydíj óta nem volt meg a sebességünk ahhoz, hogy méltó ellenfelei legyünk a Mercedesnek" – mondta Vettel, aki azt is elismerte, azok a hibák sem könnyítették meg a helyzetüket, amiket csapatként és egyénileg ejtettek a szezon során.

„Nem ostorozhatom túl sokáig magamat a Német Nagydíjon történtekért, mert voltak annál nagyobb hibáim is, az viszont igaz, hogy az került a legtöbb pontomba. Sajnos ez a versenyzés része: amikor a határon autózol, néha hibákat ejtesz és én éppen a legrosszabb kanyart választottam erre. De ezt most már magam mögött hagytam, és próbálok nem foglalkozni vele túl sokat” – mondta a négyszeres világbajnok. Vettel szerint meghatározóbb volt számára az, hogy az utóbbi hetekben nem volt meg a kellő sebességük és teljesítményük ahhoz, hogy érdemben harcoljanak a győzelmekért, mint az, hogy hazai futamán a vezető helyről csúszott ki.

 



A négyszeres világbajnok azt sem titkolta, nem a vasárnapi volt élete legjobb napja. A soron következő Brazíliai Nagydíjra viszont ismét erősen akar visszatérni, a Ferrari ugyanis még mindig harcban van a konstruktőri világbajnoki címért.

 „Egész évben egy célért dolgozol, ezért természetes, ha nem vagy túl boldog, amikor már nem tehetsz semmit azért, hogy elérhesd. De úgy gondolom, normális az, ha az ember ilyenkor csalódott és nem érzi túl jól magát. Brazíliában viszont már ismét keményen fogunk harcolni, mert az egész csapat, a srácok Maranellóban és mindenekelőtt a tifosi is megérdemli, hiszen ők Kimit és engem is egész évben támogattak. Most talán nem vagyok a legboldogabb, de két hét múlva, amikor ismét visszaülhetek álmaim autójába, számtalan okom lesz, ami továbbra is motiválni fog.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: