DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ezt mondta Vettel Hamiltonnak a futam után

Az ötszörös világbajnok elárulta, mi hangzott el a Mexikói Nagydíjat követően, mikor legnagyobb ellenfele sportszerűen odament hozzá, majd néhány szó kíséretében átölelte.

A Mexikói Nagydíj leintése után a dobogó előtt parkolta le autóját az első három helyezetten kívül a friss világbajnok, Lewis Hamilton is. A versenyen második Sebastian Vettel félbehagyta dobogós interjúját, és odament Hamiltonhoz, hogy átölelje, illetve pár mondatot mondjon neki. Mikor megkérdezték, miről esett szó, Vettel így válaszolt:

„Gratuláltam neki. Úgy gondolom, pompásan vezetett a szezon során, és ő volt a jobb kettőnk közül. Ezért azt mondtam neki, hogy megérdemelte és élvezze ki, hiszen az ötös szám hihetetlen eredmény. Elsősorban gratuláltam, és azt kértem tőle, hogy hajtson jövőre is, mivel a legjobb formájában akarok harcolni vele” – mondta a Ferrari pilótája.



Hamiltont is megkérdezték ugyanerről, a világbajnok pedig szó szerint fel tudta idézni az elhangzottakat: „Odajött hozzám, az egyik dolog, ami elhangzott, pedig az volt, hogy »csak ne engedj ki, szükségem van rád, hogy harcolj velem jövőre.« Ezt természetesen tiszteletben tartom. Én azt mondtam neki, hogy »köszönöm, hogy ilyen erős ellenfél voltál idén.«”

„Gyorsan történt, ezért nem emlékszem mindenre, amit mondtunk, de a legfontosabb, hogy őszintén tanúskodott a köztünk levő sportszerűségről és tiszteletről, mint ahogy szerintem az egész évre jellemző volt. Nagyszerű, hogy két többszörös világbajnok versenyez egymással fej fej mellett. Kemény év volt, amely során nagyon jól harcolt, ezen a futamon is fantasztikusan vezetett. Résen kell lennem a jövőben” – mondta a Sky Sportsnak az ötszörös világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: