DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Raikkönen nem tudja, hol állnak a többiekhez képest

Kimi Raikkönen mindkétszer nyolcadikként végzett pénteken, azonban úgy látja, még nincs miért aggódni. Mindkét edzésen kikapott csapattársától, sőt még a két Renault is előtte végzett.

A legutóbbi nagydíj győztese úgy látja, semmi kirívó nem történt a mai napon Mexikóban, mivel itt minden évben nehéz nekikezdeni a dolgoknak az alacsony tapadási viszonyok miatt. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy Vettelnek lenne esélye megnyerni ezt a futamot, és életben tartani reményeit a vb-címet illetően, hiszen a Red Bullok mindenki előtt járnak egy lépéssel.

„Ezen a pályán mindig nehéz e kezdet, mivel nagyon alacsony itt a leszorítóerő, amit a szárnyak generálnak, és ez most sem volt másképp. Ez egy átlagos pénteki nap volt Mexikóban, rendkívül kevés tapadással, így egyszerű volt megcsúszni” – mondta Raikkönen.

Az utolsó ferraris versenyek egyike


„A gyenge tapadási viszonyok miatt könnyen elfékeztem többször is a gumikat, nem volt ma nehéz hibázni és kockásra fékezni az abroncsokat. Emiatt nagyon nagy volt a vibráció az autóban ülve, ami nem ideális, de aztán a vége felé már javult a helyzet. Hogy hol állunk a többiekhez képest? Majd holnap kiderül. Természetesen javultunk a két edzés során, de még sok munka áll előttünk.”

Utolsó három versenyére készül a Scuderia színeiben a Jégember, aki jelenleg a harmadik helyen áll az egyéni pontversenyben. Austinban még segített Vettelen, hogy elhalasszák a bajnokavatást, de itt már az is kevés lenne tőle, ha ezt a versenyt is behúzná a finn.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: