DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hamilton: Valtteri jobb munkát végzett ma

Bottas örül a pole-nak, de tudja, hogy ez még csak az első lépés, a címvédő vasárnap újfent megpróbálná legyőzni a finnt, Vettel pedig a harmadik hely ellenére is elégedett – a legjobbak reakciói.

Már a szabadedzések alapján látszott, hogy Szocsiban a Mercedesnek áll a zászló, s ez az időmérőn is beigazolódott, ugyanis a címvédő gárda kisajátította az első sort. A pole-pozíciót azonban nem a Q2-ig domináló Lewis Hamilton, hanem a tavalyi épp Oroszországban először diadalmaskodó Valtteri Bottas szerezte meg, főként parádés középső szektorának köszönhetően. „Elég jó kör volt, jó érzés is volt megfutni. Nagyon boldog vagyok, de ez még csak az első lépés ezen a hétvégén” – értékelt röviden a finn a kvalifikációt követően.

bottas-merci-szocsi-kvali-1



Hamilton, aki az utolsó körében egy elég jelentős hibát is elkövetett, nem volt rest elismerni csapattársa remek teljesítményét, de tudja, hogy a versenyt vasárnap rendezik: „Nagy gratuláció Valtterinek, ő végezte ma a jobb munkát. Nagyszerű a pálya, és intenzív csatát vívtunk. Az utolsó két köröm nem sikerült valami különlegesre, de legalább még versenyben vagyunk a futamot illetően.”

A Mercedesekhez Sebastian Vettel tudott a legközelebb kerülni, ám ez a közelség csak a többiekhez viszonyítva értelmezhető, a ferraris német ugyanis fél másodpercnél is többet kapott Bottastól. A négyszeres világbajnok így sem volt teljesen letört: „Nagyon gyorsak voltak a Mercedesek, de hosszú lesz az a holnapi verseny. Elkövettem egy apró hibát az utolsó szektorban, de meg kellett próbálnom. Így is meglehetősen elégedett vagyok” – nyilatkozta Vettel, akinek összetettben már 40 pont a hátránya Hamiltonnal szemben, így vasárnap mindenképp faragnia kellene ebből, ha még nyitottá akarja tenni a küzdelmet az összetett elsőségért.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: