DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Brit Nagydíj – A rajtrács

Rajtbüntetést az elmúlt versenyekkel ellentétben Silverstone-ban nem osztottak ki: de három versenyző is a bokszutcából kezdi a Brit Nagydíjat, miközben az élen Hamilton és két Ferrari sorakozik fel.

Hatodik pole-pozícióját szerezte a szombati időmérő edzésen Lewis Hamilton hazai pályán, és hatodik győzelmét érheti el vasárnap délután a Brit Nagydíjon. Ezzel az eredménnyel rekorder lenne a verseny történetében, a kvalifikáción azonban Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen mindössze egyetlen tizedmásodpercen belül végzett hozzá képest, ami szoros versenyt vetít előre.

A harmadik sort elfoglaló Red Bull lemaradása már tekintélyes – Verstappen 0,7, Ricciardo 1,2 másodpercet kapott Hamiltontól –, a negyedik erőt pedig Silverstone-ban egyértelműen a 7-8. helyet kisajátító Haas képviseli.

Az időmérő edzésen ketten, Brendon Hartley és Lance Stroll nem futottak mért időt, ezért a 107 %-os szabály értelmében a stewardok engedélyével indulhatnak a futamon. Hartley részt sem vett a kvalifikáción, miután a harmadik szabadedzésen eltörött a felfüggesztése, Toro Rossója pedig súlyosan megsérült. Az autóban túlélőcellát kellett cserélni, ami a parc fermé-szabály értelmében bokszutcai rajtot jelent. Mivel ebben az esetben további büntetés nélkül lehetséges a motorcsere, a csapat új belsőégésű motor és MGU-K komponenseket épített be a 28-as számú autóba, az ötödik és negyedik darabot. Annak ellenére, hogy az elmúlt fordulókon több hátrasorolást is kiosztottak motorcsere miatt, a silverstone-i rajtrácson nem történik változás ebből kifolyólag.

Nem csupán Hartley, hanem ritka módon három autó is a bokszutcából indul: a Toro Rosso mellett mindkét Williams itt sorakozik fel. Az időmérőn Stroll és Szirotkin is kicsúsztak egy-egy DRS-zóna végén egy szokatlan jelenség miatt: a hátsó szárny csukása után az autó nem nyerte vissza a normál leszorítóerőt. A probléma vizsgálata után a csapat arra jutott, hogy új fejlesztésű hátsó szárnya nincs összhangban a padlólemezzel, így visszatértek a régebbi légterelőhöz. Ez is a parc farmé-szabály megsértését jelenti, így az utolsó két rajtkocka helyett a bokszutcából kezdenek.

A Brit Nagydíj rajtrácsa:

1.

Lewis Hamilton

 

 

 

Mercedes

 

 

 

 

2.

Sebastian Vettel

 

 

 

Ferrari

3.

Kimi Raikkönen

 

 

 

Ferrari

 

 

 

 

4.

Valtteri Bottas

 

 

 

Mercedes

5.

Max Verstappen

 

 

 

Red Bull

 

 

 

 

6.

Daniel Ricciardo

 

 

 

Red Bull

7.

Kevin Magnussen

 

 

 

Haas

 

 

 

 

8.

Romain Grosjean

 

 

 

Haas

9.

Charles Leclerc

 

 

 

Sauber

 

 

 

 

10.

Esteban Ocon

 

 

 

Force India

11.

Nico Hülkenberg

 

 

 

Renault

 

 

 

 

12.

Sergio Perez

 

 

 

Force India

13.

Fernando Alonso

 

 

 

McLaren

 

 

 

 

14.

Pierre Gasly

 

 

 

Toro Rosso

15.

Marcus Ericsson

 

 

 

Sauber

 

 

 

 

16.

Carlos Sainz

 

 

 

Renault

17.

Stoffel Vandoorne

 

 

 

McLaren

 

 

 

 

 

 

 

Bokszutcai rajt:

 

 

 

 

 

 

 

Szergej Szirotkin

 

 

 

Williams

 

 

 

 

 

 

 

Lance Stroll

 

 

 

Williams

 

 

 

 

 

 

 

Brendon Hartley

 

 

 

Toro Rosso

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: