DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A Ferrari szenvedhet a Brit Nagydíjon

Mind az egyéni, mind a csapatversenyben visszavette a vezetést a Ferrari az Osztrák Nagydíjon, a csapatfőnök figyelmeztet, hogy Silverstone-ban valószínűleg nagyon nehéz dolguk lesz.

Bár Kimi Raikkönen úgy véli, hogy az elmúlt hetek kemény munkája a Brit Nagydíjon beérik majd és a Ferrari jelentősen jobb lesz Silverstone-ban, mint az utóbbi években, a Scuderia csapatfőnöke nem osztja az optimizmust. Szerinte a számok inkább csapata ellen szólnak a következő helyszínen és nem valószínű, hogy Vettel meg tudja tartani vezetését.

„Papíron, Silverstone igen nehéz pálya számunkra. Az aerodinamika nagyon fontos, nem lesz könnyű hétvégénk, de minden részletre összpontosítani fogunk. Ettől függetlenül könnyedén előfordulhat, hogy szenvedünk a következő nagydíjon” – nyilatkozta Maurizio Arrivabene a Sky Italia csatornának.

Vettel tavaly a hajrában gumiproblémák miatt nagyon visszaesett


Az olasz szakember kicsit kitért az osztrák eseményekre is. Hogyan vélekedik Arrivabene az időmérős feltartásról és Vettel büntetéséről? „Ó, hosszasan beszélhetnék arról. Még Sainz is azt mondta, hogy nem történt semmi különös. Persze, az elején panaszkodott, de a panaszkodás nem egyenlő az autóversenyzéssel” – reagált az ügyre a csapatfőnök. A büntetéssel kapcsolatban egyébként sincs egyetértés, például Mario Andretti és Kimi Raikkönen ellene, Derek Warwick egyértelműen mellette foglalt állást.

Bár a győzelmet Max Verstappen orozta el Ausztriában, kitűnően teljesített minden Ferrari-motoros versenyautó, először fordult elő, hogy hatból hat szerzett pontot. „Csodálatos történet, az Osztrák Nagydíjon hat, Ferrari-motorral szerelt autó végzett a pontzónában” – tette hozzá Arrivabene.

A Scuderia két versenyzője második és harmadik helyen zárt, mögöttük a két Haas-Ferrari, Grosjean, Magnussen sorrendben, de még a kilencedik és tizedik helyen célba érő két Sauber, Charles Leclerc és Marcus Ericsson sem távozott üres kézzel Spielbergből. Erre valóban büszke lehet a Ferrari.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: