DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Meglepő: Összejátszott a két Force India

Bár a tavalyi szezon negyedik legjobb F1-es gárdája Perez révén dobogóra állt Bakuban, csapatként most futották legerősebb futamukat - Esteban Ocon és Sergio Perez is elégedetten értékelt egy olyan versenyt követően, ahol összejátszottak annak érdekében, hogy elkapják Kevin Magnussent.

Akárcsak Azerbajdzsánban, a csapatnak ezúttal is szükségük volt némi szerencsére, azonban Esteban Ocon és Sergio Perez is hiba nélkül teljesítette a futam távját – vigyázva az abroncsokra. „Az, hogy 14 pontot szereztünk egy olyan hétvégén, ahol sem a pénteki, sem pedig a szombati napunk nem sikerült fényesen, csak még elégedettebbé tesz minket, a Force India 200. nagydíján” – értékelte a látottakat Otmar Szafnauer műveleti vezető, de a pilóták is elégedetten nyilatkoztak a csapat első idei kettős pontszerzése után.



„Sikerült működővé tennünk az egykiállásos stratégiát, amíg a körülöttünk lévők szenvedtek” – mondta Ocon, miután a hatodik pozícióban ért célba, majd kitért a csapat tavalyi évének tükrében meglepő húzást. „Az abroncsaink kitartottak a végéig, Checóval pedig remekül összejátszottunk, hiszen pozíciót cseréltünk, hogy sikerüljön elkapni Magnussent. Szerintem megmutattuk, hogy ez a csapat erős, és reméljük, hogy a következő fejlesztések a teljesítmény javulásában is megmutatkoznak majd, és sikerül tartani a formánkat. A középmezőnyben folyó csata a szezon végéig szoros lesz, ezért nyomunk kell tovább.”

Csapattárs, Sergio Perez szintén örült hetedik helyének. „Büszkének kell lennünk erre az eredményre, hiszen a 15. helyről rajtolva értem célba hetedikként. Igen, néhány autó kiesett előlünk, de jól versenyeztünk, a taktikánk bevált, ezért hasznot húzhattunk ezekből a lehetőségekből. Nem jártunk bokszban a virtuális biztonsági autó alatt, mint sokan mások, de a stratégiánk működött, és egész délután erős tempóra voltam képes, különösen a végén. Le akartam előzni Magnussent, de nem sikerült” – tette hozzá a mexikói.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: