DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hamilton: Nem tudni, bírja-e a nyomást Vettel

Teniszes hasonlattal példázta a bajnokság éllovasa, hogyan fog lecsapni riválisai gyengeségeire: ugyanakkor azon van, hogy neki ne legyenek sebezhető pontjai. Felidézte, hogy utoljára egy éve, Malajziában esett ki versenyen.

„Jó, hogy megismerhettem néhány gyenge pontját ebben az évben” – nyilatkozta az ITV televíziónak Lewis Hamilton a Malajziai Nagydíj előtt, utalva fő bajnoki riválisa, Sebastian Vettel szingapúri balesetére és bakui megmozdulására. Sepangban arra kérték a háromszoros világbajnokot, fejtse ki bővebben ezt a megjegyzését:

„Mindannyiunknak vannak gyenge pontjaink, és ha harcolsz egy ellenféllel, mindig a feladataid között szerepel, hogy megkeresd és megtaláld a védtelen területeit. Ha teniszezel, és tudod, hogy a szerváló fonákjai nem olyan jók, akkor mindig úgy küldöd neki a labdát. Ezt előbb azonosítani kell, aztán lecsapni rá” – mondta a Sky Sportsnak Hamilton.

Ebből kiindulva ő akar lenni az a versenyző, akinek nincsenek gyenge pontjai: „Megpróbálok a legteljesebb pilótává válni, minden egyes területen, és nem mutatni gyengeségeket. Abban bízok, hogy ez az apróság döntő lehet egy másik versenyzővel szemben, aki nem maximálisan teljes.”



„Ő négyszeres világbajnok, nehéz megmondani, hogyan fog reagálni” – tért ki Vettelre és az előző versenyen elszenvedett kiesésére, amely következtében riválisa 28 pontos hátrányba került: ekkora lemaradásban idén még nem volt. „Először is, nem tudom, milyen hatással volt rá a múltkori versenyen elkövetett hiba. A nagyokról azonban általában lepereg az ilyen, ezért arra számítok, hogy ezen a hétvégén még erősebb lesz. De igazából nem is emlékszem rá, mikor botlott meg utoljára nyomás alatt, épp ezért nem tudom, hogyan fog reagálni rá. Az idő árulja csak el, hogy megérzi-e a nyomást.”

Vettel legutóbbi kiesése után Hamilton az egyedüli a mezőnyből, aki idén minden nagydíjon pontot szerzett. Utolsó nullázása épp egy évvel ezelőtt, a Malajziai Nagydíjon történt, egy emlékezetes motorhibából fakadóan: „Nem a megbízhatósági gondokat akarom hibáztatni azért, ami a szezon végén történt. Persze biztos, hogy ha ez az eset nem történt volna meg, akkor a szezon végén más pozícióban lettünk volna. Ugyanez lenne igaz, ha nem veszítettem volna a rajtoknál pozíciókat. Én inkább a személyes teljesítményre vezetném vissza, hogy kikaptam, márpedig ez sokat fejlődött. Kétségtelenül nagyon erős teljesítményt nyújtok azóta, és továbbra is dolgozom rajta.”

„A versenyhétvégéken örülni lehet annak, hogy a megbízhatóság olyan, mint most, de a tudatod mélyén tisztában vagy azzal, hogy bármi megtörténhet. Erre is fel kell készülni, és fel is vagyunk rá” – ismerte el, hogy egy műszaki hiba bármikor utolérheti őt. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: