DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Érdekes számok a Malajziai Nagydíj előtt

A pilótákkal és Malajziával kapcsolatos legfontosabb Formula-1-es statisztikák. Ki győzött a legtöbbször, ki nyert leghátrébbról, hogy szerepelt eddig Alonso, Raikkönen, Hamilton, Vettel?

A versenyzők nagyon sajnálják, hogy az idei évet követően elhagyja a száguldó cirkusz Malajziát. Sepangban közel húsz éven át, 1999 óta bőgtek fel a motorok és számos szemet gyönyörködtető, illetve megütközést keltő futamot bonyolítottak le itt. Nézzünk néhány érdekes statisztikát!

- Hamilton 28 egységgel vezet Vettel előtt, aki sorozatban 18 pontszterzés után most először nem ért célba. A háromszoros világbajnok az idei év legnagyobb különbségével vezet német kollégája előtt ennek köszönhetően.

- Marcus Ericsson már az egyetlen pilóta, aki idén még nem végzett a pontzónában.

- Csak Hamilton és Ocon ért célba az idény összes versenyén eddig.

- A Red Bull pilótája, Max Verstappen a futamok felén, tehát a 14 versenyből hét alkalommal nem látta meg a kockás zászlót, ebből háromszor az első körben állt ki.

Multi-21, a dobogón az arcok beszédesek, Hamiltoné szintén - 2013. Sepang


- Sebastian Vettel győzött a legtöbbször Malajziában a jelenlegi mezőnyből, összesen négyszer (2010, 2011, 2013, 2015), Fernando Alonso háromszor (2005, 2007, 2012). Kimi Raikkönen élete első sikerét itt aratta, összesen kétszer intették le elsőnek (2003, 2008), Lewis Hamiltont egyszer (2014)

- A Ferrari az eddigi 18 Malajziai Nagydíjból hétszer nyert, köztük az elsőt, 1999-ben.

- A 18 futamból kilencszer győzött az, aki pole-pozícióból indult.

- A legrosszabb rajthelyről Fernando Alonso nyert futamot itt, 2012-ben a nyolcadik kockából suhant az élre, köszönhetően az esős körülményeknek.

- Hamilton már négyszer indult itt az első helyről.

- Legutóbb Szingapúr három pilótának is élete eddigi legjobbját hozta el, Carlos Sainz negyedik lett a Toro Rossóval, Jolyon Palmer hatodik a Renault-val, Stoffel Vandoorne pedig hetedik a McLarennel.

- Nico Hülkenberg, ahogy korábban is említettük, immáron egyeduralkodó azzal a negatív rekorddal, hogy 129 versenyt teljesített és sosem sikerült dobogóra állnia.

- Az egyik legfurcsább befejezést a 2013-as nagydíj hozta Malajziában, amikor az emlékezetes Multi-21-ügy történt Sebastian Vettel és Mark Webber között. Vettel nem engedelmeskedett a csapatutasításnak és megelőzte Webbert, aki azért vett korábban vissza, mert nem számított arra, hogy veszély fenyegeti hátulról. Ugyanekkor a harmadik helyért csapatutasítás fogta vissza Nico Rosberget, hogy megelőzhesse a nála lassabb Lewis Hamiltont, Ross Brawn kifejezetten megtiltotta a csapatrádión keresztül a németnek az előzést, ami miatt Rosberg kicsit meg is orrolt a csapatra. A dobogón így három, a sikert élvezni nem igazán tudó pilóta állt, az utóbbi évek egyik legrosszabb hangulatú eredményhirdetése zajlott.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: