DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

„Túl konzervatív” esőben az F1

Az égi áldás kis híján elmosta az Olasz Nagydíj időmérő edzését, mely bő két és fél órát állt a pályán lévő víz miatt - a Red Bull csapatfőnöke szerint a versenyigazgatóság bevállalósabb is lehetett volna.

Amikor Romain Grosjean kicsúszott a célegyenesben a Q1-elején, egyszerűen hülye és veszélyes döntésnek nevezte, hogy Charlie Whiting zöld utat adott az F1-es autóknak, miközben állt a víz a pályán. A francia szavait visszhangozta a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner is, aki úgy fogalmazott, mindenképp beszélni kell Whitinggal, hiszen valóban alkalmatlanok voltak a körülmények arra, hogy a mezőny pályára hajtson.



Grosjean balesete után két és fél órát állt az edzés, és csak akkor indították újra, amikor már az intermediate-abroncsok is elegendőnek bizonyultak - persze a Q3-ban újra fel kellett tenni a kék oldalfalú Pirelliket az újra erősödő eső miatt.

„Hogy őszinte legyek, nagyon konzervatívan viselkedtek - túl konzervatívan” - nyilatkozta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Nemzetközi Automobil Szövetség hezitálásáról. A testület 15 percenként jelezte, ha van változás, de természetesen sokáig ugyanazt az üzenetet kapták a résztvevők.

„A Forma-1 nem olyan sportág, amely kivételesen tiszta időt igényel. Biztonság szempontjából érthető, hogy óvatosak voltak ebben az esetben, de sokkal hamarabb pályára hajthattunk volna.” Amikor arról kérdezték a britet, hogy fel fogja-e hozni a témát a Stratégiai Csoport következő megbeszélésén, így válaszolt: „Szerintem ez az FIA belső ügye.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: