DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Alonso már biztos a McLaren-Renault-ban?

Az egyik legnagyobb érdeklődés ezekben a napokban a McLaren és a Honda sorsát kíséri, az Olasz Nagydíj után Fernando Alonso és csapatfőnöke erős utalást tett a jövőjére. Megszületett a döntés és jön a Renault-motor?

Alonso és a McLaren csapatfőnöke, Zak Brown is nagyon erős utalást tett arra, hogy szinte biztosan megegyeznek a motorszállító-váltásról és 2018-ban jöhet a McLaren-Renault, a spanyol pilóta pedig aláírhat a jövő évre újra a wokingiakhoz. A jelek szerint küszöbön a bejelentés a McLaren-Renault együttműködésről.

„Tudjuk, mit tud a Renault erőforrása, a Red Bull öt vagy hat dobogós helyezést szerzett vele zsinórban. Pilótaként többé-kevésbé megválaszthatom, hova szeretnék menni, illetve melyik kategóriában szeretnék versenyezni. A McLaren egy olyan csapat, amely a világon a második legtöbb győzelemmel rendelkezik az F1 történetében. Újra győzni akarnak és a csapat tagjaként én is ezt akarom” – nyilatkozta Fernando Alonso.

A nyilatkozatok alapján rendkívül közel a megegyezés, vagy már meg is született


A spanyol pilóta főnöke, Zak Brown megerősítette, hogy „nagyon nagyon valószínű”, hogy megszületik a McLaren-Renault szerződés és az is, hogy ezért Alonso aláír 2018-ra is. A kétszeres világbajnok folytatta gondolatmenetét. „Ez nagyon fontos hét most a McLaren számára, rendkívül fontos döntéseket kell meghozni. Remélhetőleg Szingapúr előtt már minden világos lesz, akkor többet is mondhatunk erről” – tette hozzá a spanyol ász.

Az F1-es paddockban többen is úgy gondolják, hogy bár a Honda gyári támogatásának feladásával a McLaren dollármilliókat veszít, a Renault-val való szerződés jó ötlet. Jacques Villeneuve például egyetért ezzel, ezt az AS spanyol lapnak is megerősítette.

„A McLaren egy remek versenyistálló, de a Honda… jól ismerem őket. Nem hiszem, hogy hamarosan sikeressé válnának, Fernandónak pedig már nagyon kellenek a győzelmek” – mondta el véleményét a sokáig Hondával versenyző Jacques Villeneuve, 1997 világbajnoka.

Konklúzióként pedig így zárta le a kanadai világbajnok: „A McLaren-Renault sokkal jobb lesz, mint a McLaren-Honda”. Kérdés, hogy valóban nagyrészt megállapodtak már a felek és csak a bejelentés várat magára? Mert akkor hamarosan hallunk egy Toro Rosso-Hondáról és egy McLaren-Renault-ról…

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: