DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Most akkor tárgyalt Vettellel a Mercedes vagy sem?

Miután a Ferrari bejelentette, hogy további három évre aláírtak a német F1-essel, a Mercedes egyik vezetője elismerte, hogy korábban egyeztettek a pilótával – kollégája azonban nem így emlékszik.

Amint arról mi is beszámoltunk, nem sokkal a Formula-1-es Belga Nagydíj harmadik szabadedzését követően a Ferrari rövid közleményben jelentette be, hogy Sebastian Vettel további három évig, azaz 2020 végéig a csapat versenyzője marad. Ezzel hivatalosan is véget értek a találgatások arról, hogy a német esetleg elhagyja-e a maranellói istállót a Mercedes kedvéért, így a helyszínen tartózkodó riporterek is bátrabban merték arról kérdezni a világbajnok alakulatot, hogy tárgyaltak-e egyáltalán a négyszeres világbajnokkal arról, hogy 2018 után leszerződtessék őt, amikor Lewis Hamilton kontraktusa lejár náluk.

vettel-hamilton-ferrari-spa-2017-1



Niki Lauda elismerte: valóban zajlottak egyeztetések a két fél között, de azok hamar elhaltak. „Egyszer röviden beszéltünk vele erről, de minél versenyképesebb lett a Ferrari, annál kevesebb okot tudott mondani a távozására. Éppen ezért már pár hónapja azonnal félbehagytuk az egyeztetéseket” – nyilatkozta a Mercedes ügyvezetői jogkör nélküli főnöke a Sky Sports kameráinak.

A történet azonban itt még nem ért véget, amikor ugyanis a brit csatorna megkérdezte Toto Wolffot, a német gárda csapatfőnökét, hogy reagáljon Lauda szavaira, az osztrák teljesen máshogy emlékezett a történtekre: „Ez szerintem valami félreértés. Egyszer sem tárgyaltunk Vettellel, egyszer sem. Szerintem Niki csak arra utalt, hogy egyszer keresztezték egymás útját a paddockban, és akkor megkérdezte tőle, hogy hol fog versenyezni jövőre” – fogalmazott Wolff. Az ellentmondásos vélemények mindenesetre arra engednek következtetni, hogy ha volt is érdeklődés a Mercedes részéről, nem sok esély kínálkozott Vettel átcsábítására.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: