DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Alonso hite töretlen a McLarenben

Fernando Alonso jövőjéről március óta megy a találgatás, legutóbbi nyilatkozata viszont egyértelműen azt sugallja, hogy hisz a projektben és marad a McLaren-Hondánál.

A kétszeres világbajnok spanyol a gyenge és megbízhatatlan Honda-erőforrás miatt év elejétől sokszor akadt ki nyilvánosan is, mivel a versenyautó a remek aerodinamika ellenére zsinórban harmadik éve teljesen versenyképtelen. Némi javulást elértek a japánok azóta, különösen a megbízhatóság terén, az autó már a középmezőny stabil tagja lett.

Alonso távozásának lehetőségei viszont jelentősen lecsökkentek, topcsapat nem fogadná a spanyolt, máshova pedig nem valószínű, hogy érdemes lenne igazolnia, mivel azt a szintet már a McLaren is tudja lassacskán. A spanyol hisz a projektben és optimista hangvételben nyilatkozott, ez arra enged következtetni, hogy hosszabbítani fog a wokingiakkal.

Alonso és Brown jövőre is maradnak egy kötelékben?


„Továbbra is megvan a hitem az ügyben, mindenki számára bizonyítottam ezt a hozzáállásommal is. Már három éve itt vagyok, a szituáció csak keveset változott, de némileg eltérő. Az első év tele volt problémákkal, a másodikban látható fejlődést mutattunk, szinte a legtöbb versenyen a középmezőnyben foglaltunk helyet, néha annak elején” – nyilatkozta Fernando Alonso.

„Idén hihetetlen nehéz helyzetből indultunk, de azóta ismét a középmezőnybe kapaszkodtunk fel. Az első naptól az utolsóig hittem és hiszek a projektben, próbálok pozitív és optimista lenni, közel lenni a csapathoz és gőzerővel dolgozni, hogy tovább javuljunk. Mindenki meglepődik ezen, Rosberg azt mondta, hogy ő ezt nem tudná csinálni, Webber is csodálkozik, hogy nem produkálok nagy kitöréseket a helyzet miatt. Mindig igyekszem nyugodt maradni, tovább dolgozni és hiszek a többiek munkájában” – fogalmazott Alonso.

„Ha állandóan robbannék és ettől keményebben dolgoznának a fiúk, javulnánk egy másodpercet, oké, megtenném. De olyan gyorsak vagyunk, amennyire csak lehet, a srácok a maximumot hozzák ki magukból, ezért csak hálás lehetek nekik. Nyilván több kell, de ez e pillanatban nem rajtuk múlik. Nem tudhatom, mit hoz a jövő, nincs meg a motorhoz az a szakértelmem, ami a mérnököknek. Nem tudjuk, milyen lesz az erőforrás ht-hét hónap múlva, de biztosan állítom, hogy a fiúk a létező legjobb munkát végzik és hamarosan továbbfejlődik a motor” – tette hozzá a kétszeres világbajnok.

Alonso még nem döntött a jövőjéről, de a lehetőségeket is figyelembe véve alighanem ez erős sugalmazása a maradásnak. Most a Hondán a sor, hogy meghálálja a spanyol bizalmát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: