DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Nagy dobásra készül a Force India

Úgy tűnik, a konstruktőri pontverseny negyedik helyén tanyázó alakulat mindent egy lapra tesz fel hazai versenye, a silverstone-i Brit Nagydíj előtt.

Bár Indiai Nagydíj már 2013 óta nincs a versenynaptárban, Silverstone számít a gárda hazai futamának, hiszen a Force India gyára mindössze néhány méterre található a pálya bejáratától. Ezen a hétvégén teszi tiszteletét idén először F1-es hétvégén a csapat tulajdonosa, Vijay Mallya, de más téren is nagy durranásra számítanak a rózsaszín alakulatnál. A Brit Nagydíjra ugyanis az év legnagyobb fejlesztési csomagját viszi el az alakulat.



„Rengeteg dolgot viszünk Silverstone-ba, beleértve egy új első szárnyat is” - idézta a Motorsport a Force India technikai igazgatóját a Motorsport. „Lesznek más elemek is, legfőképpen az autó elején. Ez az egyik, ha nem a legnagyobb fejlesztésünk ebben a szezonban.” Amikor arról kérdezték a szakembert, hogy nagyobb-e a Barcelonában bevetett csomagnál, így válaszolt: „Igen. Azóta egyre csak fejlesztettünk, a következő újítás pedig Szingapúr környékén várható. Ezt jelenleg a szélcsatornában próbálgatjuk, és most kezd formát ölteni.”

Green hozzátette, hogy új autójukból minden héten egyre nagyobb teljesítményt tudnak kisajtolni, de elmondta, hogy lassan el kell gondolkozniuk azon is, milyen erőforrásokat csoportosítanak át a 2018-as modell megépítésére. „Ez egyre nagyobb kihívássá kezd válni. A két autó, az idei és a következő évi össze van hangolva, hiszen minden, amit a mostaniról tanulunk, átültethető a következőre.”

„Ebből a szempontból nézve folytatjuk az újítások bevetését. Kevésbé lesznek folyamatosak és összetettek, de meg fejlesztünk. Rajta tartjuk a szemünket az ötödik helyhez képest mért távolságon, és azon, hogy mikor tudunk a következő évre koncentrálni” - tette hozzá a szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: