DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Alonso: Ne a pilótát büntessük már, ha a motor rossz

Fernando Alonso teljes mellszélességgel kiáll Mark Webber véleménye mellett, hogy a technikai hibák miatti rajtbüntetéseket teljesen el kellene törölni, mert az nem a pilótán múlik.

Mark Webber az Osztrák Nagydíj előtt nyilatkozott arról, hogy szerinte a Formula-1-ben néhány dolog túl van szabályozva, ezek egyike a felesleges rajtbüntetések tömege. A korábbi F1-es pilóta úgy véli, nem a pilóta hibája, ha a csapat túllépi a megengedett limitet a motorkomponensekből, mégis a versenyzőt büntetik vele, hogy hátrasorolják a rajtrácson.

Egyik legnagyobb idei kárvallottja a rajtbüntetéseknek Fernando Alonso, mivel a McLaren-Honda megbízhatósága rettentő gyenge, az erőforrás alkatrészeiben szinte minden héten meghibásodik valami, az évi keretet pedig már az évad nyolcadik futamán túllépték, Bakuban. Így nem is annyira meglepő, hogy mélységesen egyetért Mark Webberrel.

A spanyol és az ausztrál is úgy gondolja, hogy természetesen, ha a pilóta hibázik például egy baleset okozásánál, akkor jár a rajtbüntetés, de a mechanikai meghibásodásokért ne a pilóta fizessen a pályán. „A csapatnak kellene kapnia valamiféle büntetést, netán pontlevonást” – kezdte nyilatkozatát Fernando Alonso arra a kérdésre, hogy mi lenne a megoldás a rajtbüntetés helyett.

Idén Alonsónak szinte minden helyszínen elromlott valami az autójában


„Ha mi követünk el hibát, mint például Carlos Sainz Kanadában, amiért megkapta a három helyes büntetést a bakui rajtrácsra, az teljesen oké. Az vezetői hiba volt, megfizette az árát. De ha a csapat a hibás, például egy szerelői hiba, vagy motormeghibásodás történik és túl sokszor kell motort cserélni, akkor miért a pilóta szenvedje meg?” – tette fel a kérdést a kétszeres világbajnok.

„Ez abszolút unfair, de hát így ment ez az elmúlt három évben. Elég nehéz megoldást találni erre, meglátjuk, mit hoz a jövő. Biztosan nem lesz annyira drámai, mint az elmúlt három évünk a rengeteg meghibásodással. Amikor annak idején a szabályokat meghozták három éve, senki sem gondolt ennyi büntetésre. Senki nem tudhatta, hogy négy helyett bármelyik gyártó is 12 vagy 13 motort használ el. Ez nem volt a tervben” – fogalmazott Fernando Alonso, aki jó eséllyel Silverstone-ban is rajtbüntetésben részesül majd, főleg azért, mert próbálják a Hungaroringre kihegyezni a McLarent a lehető legjobban, ahol a legkomolyabb esélye lesz a wokingiaknak pontokat szerezni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: