DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 24. csütörtök
F1

A Mercedes exmérnöke a Williamsszel is húzna egy McLarent

A Mercedes közelmúltbeli sikereinek egyik kulcsembere idén visszalépett a középmezőnybe, ahol teljesen új célokért kell harcolnia. De hogyan birkózik meg a győzelmek hiányával? Erről kérdeztük Paddy Lowe-t a Red Bull Ringen.

Az 55 éves Lowe vitathatatlanul a Formula-1 jelenének egyik legjobb technikai vezetője, aki hosszú karrierje során már a Williamsnél, a McLarennél, 2013 óta pedig a Mercedesnél is kivette a részét a bajnoki győzelmekből, az elmúlt év végén azonban elhagyta a domináns brackley-i alakulatot, hogy visszatérjen a Williamshez, ahol a hírek szerint minden korábbinál magasabb pozícióban, a csapat társtulajdonosaként dirigálhat.

A szakember váltása azonban az idei erőviszonyok tekintetében viszonylag észrevétlen maradt, elsősorban amiatt, mert a Mercedes megtalálta tökéletes helyettesét a szintén a legjobbak közé sorolt James Allison személyében, így maga Lowe az, aki a legnagyobb visszalépést könyvelhette el az átigazolással, hiszen a Williams a középmezőny sűrűjében tengődik, Felipe Massa és Lance Stroll révén pedig versenyzői felállásuk sem vetekedhet a gigászi csatákat vívó Hamilton-Rosberg kettőssel.

Dppi_00117001_586



Amikor egy pilóta egy élcsapattól a középmezőnybe igazol, azt egyértelmű visszalépésnek könyveli el a közvélemény és maga az érintett is. Ám amikor egy mérnök tesz hasonló váltást, már árnyaltabb a kép, hiszen esetükben tényleg elképzelhető, hogy izgalmas szakmai kihívást látnak abban, hogy megpróbáljanak egy az erősorrendben hátrébb álló csapatot a helyes útra terelni és felvirágoztatni. Erről kérdeztük a Red Bull Ringen Lowe-t, aki váltig állítja, egyelőre nem hiányoznak neki a győzelmek.

„Élvezem ezt a kihívást is: új megoldásokkal próbálkozunk, igyekszünk felmérni a jelenlegi pozíciónkat és folyamatosan javulni. Bizonyos szempontból nem is számít, hogy milyen teljesítményszintről indulunk, hiszen olykor sokkal nagyobb élvezetet jelent, ha nagy lemaradásból érkezve törünk előre” - nyilatkozta a Formula.hu-nak. „Emlékszem, amikor még a McLarennél voltam, 2009-ben talán Malajziában még csak a mezőny végére tudtunk kvalifikálni, Magyarországon viszont már önerőből futamot nyertünk. Elképesztő méretű előrelépést tettünk, és az ilyen dolgok sokkal nagyobb elégtételt jelenthetnek annál, mint amikor az élmezőnyben csak tartani kell a teljesítményszintet. Most is élvezem a munkát a jelenlegi pozíciónkban, és erről a szintről próbálunk egyre jobbá válni.”

Az a bizonyos 2009-es szezon persze sok szempontból rendhagyó volt, a technika az autók külsőségei és belsőségei szempontjából is nagy változáson esett át, amivel még az idén érkezett átalakulások sem vetekedhetnek. Elképzelni is lehetetlen, hogy a 2017-es idény során egy csapat a középmezőnyből az élre törjön, ahogy a McLaren tette nyolc évvel ezelőtt, Lowe viszont arra lát esélyt, hogy rövid távon észrevehetően feljavuljon a Williams teljesítménye.

„Abban nem reménykedem, hogy olyan mértékű előrelépést tehetnénk ugyanolyan rövid idő alatt. A jelenlegi körülmények között ez nagyon-nagyon nehéz lenne” - utalt a mclarenes csodára. „De kétségtelen, hogy javulást akarunk elérni az előttünk álló 12 hónap során.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: