DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
F1

Vettelt idegesítette Hamilton feltartása

A Ferrari pilótája elmondása szerint próbált egyenletes köröket futni a jó beállítás megtalálása érdekében, de beragadt Hamilton mögé, ami kizökkentette a ritmusából a második szabadedzésen.

Az olaszok másik pilótája, Kimi Raikkönen megnyerte a második szabadedzést, és ez ismét biztató lehet a Ferrari számára. Sebastian Vettel mégsem lehet maradéktalanul elégedett, mivel forgalomba került, és nem tudta tökéletesen teljesíteni az előírt programot.

A világbajnoki tabella éllovasát épp Lewis Hamilton tartotta fel: „Egy kicsit idegesítő volt a dolog, mert beragadtam mögé. Akartam néhány egyenletes kört futni, hogy jó érzésem legyen az autóval kapcsolatban.”

 vettel-hamilton-feltartas-2017



A Ferrari pilótája tovább ecsetelte az esetet: „Hamilton tartotta a távolságot az előtte lévőkhöz képest, majd hibázott, és ezt még egyszer megismételte, ez nem volt túl szerencsés. Egy kissé megtörte a ritmusomat, de a végéhez közeledve megértettem, mire van szükségünk.”

„Amikor kiegyensúlyozott köröket szeretne futni az ember, nem ideális, ha forgalomban autózik” - folytatta a panaszkodást Vettel.

A ferraris mégsem hinné, hogy Hamilton direkt akadályozta volna őt: „Biztos vagyok benne, hogy nem szándékosan csinálta, ugyanazt szerette volna, mint én: elérni a jó érzést az autójával. De ma nagyon csúszott a pálya, és könnyű volt hibázni - én kétszer is megpördültem.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: